2011. szeptember 28., 08:222011. szeptember 28., 08:22
A hétvégén tömegverekedés tört ki a többségében romák lakta dél-bulgáriai Katunica faluban, miután a helyi cigány király rokonait szállító mikrobusz halálra gázolt egy 19 éves bolgár fiatalembert. Az áldozat hozzátartozói rárontottak a helyi cigányok vezetője, Kiril Raskov házára, és felgyújtották; az utcai harcok során eszméletét vesztette egy szívbetegségben szenvedő 16 éves fiú, aki a kórházban meghalt. Noha a szófiai kormány válságstábot hozott létre az etnikai feszültségek enyhítésére, hétfőn pedig ellátogatott Katunicába a bolgár államfő és a miniszterelnök is, a zavargások nem csillapodtak. A Szófiában utcára vonult tüntetők meg akarták rohamozni a főváros egyetlen még működő dzsámiját, a Bánja Basit, a rohamrendőrök azonban kiszorították őket a belvárosból.
(A muzulmánok vallási központja előtt májusban már történtek véres összecsapások a megtámadott hívők és a nacionalista, törökellenes Ataka Párt tagjai között.) A randalírozók ezután betörték a környék áruházainak kirakatait. Hasonló utcai felvonulásról érkeztek jelentések Plovdivból, Várnából és Burgaszból is, a rendzavarás során három személy – közöttük egy rendőr – megsérült, a hatóságok száz tüntetőt őrizetbe vettek. A plovdivi romák botokkal és fejszékkel felfegyverkezve készültek védekezésre. Különben a helyi roma közösség egyik vezetője szerint az illegális alkoholkereskedésből meggazdagodott Raskov romániai származású; a hétfő esti zavargások miatt a férfit a rendőrség ismeretlen helyre menekítette. Tegnap este egyébként a szófiai elnöki hivatal bejelentette: Georgi Parvanov államfő szombatra összehívta a bolgár nemzetbiztonsági tanácsot (KSNS) az etnikai összetűzések elharapózása miatt. Elemzők szerint az elmúlt évtizedek legsúlyosabb etnikai konfliktusát többek között az váltotta ki, hogy október 23-án helyhatósági és államfőválasztásokat rendeznek az EU-hoz 2007-ben Romániával együtt csatlakozott országban, ahol a szélsőjobboldali alakulatok heves kampányt folytatnak a lakosság kilenc százalékát kitevő török, valamint az öt százalékát alkotó roma kisebbség ellen.
| Több mint kétszáz, romániai származású romát lakoltattak ki a hatóságok tegnap reggel Marseille egyik külvárosából. Francia emberjogvédő szervezetek hevesen tiltakoztak a kitelepítés ellen, feltárva, hogy az akcióhoz kivezényelt 150 csendőr és rendőr agresszíven viselkedett a cigányokkal, holott közöttük számos kiskorú, sőt csecsemő is volt. A marseille-i hatóságok ideiglenes szálláson helyezték el azokat a romákat, akik vállalták, hogy útiköltségük megtérítése fejében hazatérnek Romániába. |
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.