
Hétfőtől hat hónapon át Bulgária tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a kelet-balkáni állam Észtországtól veszi át, s júliusban Ausztriának adja tovább a tisztséget.
2018. január 01., 10:422018. január 01., 10:42
Az EU-hoz tíz évvel ezelőtt, 2007-ben csatlakozott Bulgária először látja el a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet.
Az elnökség nyitóeseményére a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai január 11-én Szófiába látogatnak, ahol a bolgár prioritásokról egyeztetnek. A rotációs elnökség az EU új alapszerződése, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés óta valamelyest veszített a korábbi jelentőségéből, főként amiatt, hogy a külügyi tanács üléseit már nem az elnöklő állam külügyminisztere, hanem az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő vezeti. A többi szakminiszteri ülésen azonban továbbra is az érintett ország feladata a napirend kialakítása, az álláspontok közelítése és a kompromisszumok elérése.
Az Európai Unióban sokakat aggodalommal tölt el, hogy Bulgáriában a tavaszi választások nyomán az ultranacionalista, szélsőjobboldali pártszövetségnek tartott Egyesült Hazafiak is tagja lett a kormánykoalíciónak. A gyűlöletkeltő üzeneteiről ismert párt négy tagját adta a kabinetnek, és így az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács két formációját is az Egyesült Hazafiak politikusai fogják vezetni a következő fél évben. Valeri Szimeonov kormányfő-helyettes például „fékezhetetlen majmoknak” nevezte a romákat, Neno Dimov környezetvédelmi miniszter, aki a környezetvédelmi tanács üléseit fogja elnökölni, pedig tagadta a klímaváltozás jelentette veszélyeket.
Magyarország 2011 első felében töltötte be először az Európai Unió elnökségét, és 2024-ben fog ismét sorra kerülni. Románia 2019 első felében tölti majd be az EU soros elnökségét.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!