2011. november 02., 13:472011. november 02., 13:47
„Kizárt, hogy ilyen stratégiát alkalmazzunk. Amit tehetünk, az az, amit teszünk is: volt, amikor azért küzdöttünk, hogy elismerjék a Bánság szerbiai részében élő román kisebbséget, most pedig azt próbáljuk meg elmagyarázni, hogy azon vlahoknak, akik román vlahnak tartják magukat, jogukban áll anyanyelvükön tanulni, joguk van a saját ortodox egyházhoz, amely a Román Ortodox Egyház része, valamint a sajtóhoz. Azok esetében pedig, akik nem tartják magukat román vlahnak, nincs mit tennünk” – hangoztatta Băsescu, aki kedden érkezett Szerbiába, ahol Borisz Tadics szerb államfővel is tárgyalt a kisebbségi románok helyzetéről.
Leszögezte: Románia semmi olyasmit nem tesz, amit a saját területén nem tűrne el. „A kétoldalú kapcsolatok terén megteszünk minden tőlünk telhetőt politikai és diplomáciai szinten, hogy elismertessünk egy igazságot” – szögezte le Băsescu.
Az egybegyűlteknek reményét fejezte ki, hogy intézkedések születnek a Timok völgyében élő román vlahok érdekében, ugyanakkor megrótta az ottani román közösséget, amiért egyes csoportjaik vezetői között nézeteltérések feszülnek, ez ugyanis megnehezíti Bukarest számára problémáik megoldását. Megerősítette: Bukarest azért küzd, hogy a szerbiai vlahok anyanyelvükön tanulhassanak és hallgathassák a templomi szertartást, illetve hogy saját nyelvükön sugárzó televíziót nézhessenek.
A Borisz Tadiccsal folytatott beszélgetések kapcsán reményét fejezte ki, hogy javul a helyzet, és úgy vélte, Szerbia már tett lépéseket abba az irányba, hogy elismerje a kisebbségi jogokat. Mint elmondta, átnyújtott szerb kollégájának egy dokumentumot, amely a Romániában élő szerbek jogait hasonlította össze a Timok-völgyi vlachok jogaival, és ennek kapcsán megjegyezte: az ilyesmi „kölcsönösségre kötelez”.
Băsescu egyúttal a román értékek és hagyományok megőrzésére buzdított hallgatóságát, és az egység megőrzésére intette a szerbiai románokat kisebbségi jogaik érvényesítése érdekében.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.