
Fotó: Bucpress.eu
Románia ösztöndíjakat nyújt az Ukrajnában anyanyelvükön tanuló román diákok számára, tanáraiknak pedig ingyenes romániai továbbképzést biztosít – erről csütörtöki ülésén fogadott el határozatot a bukaresti kormány.
2018. január 25., 16:022018. január 25., 16:02
A külhoni románok minisztériuma (MRP) az első szakaszban ezer tanulmányi ösztöndíjat nyújt havi kétszáz lej értékben a kiváló eredményekkel rendelkező, ukrajnai állandó lakhellyel rendelkező, az ukrajnai közoktatásban – részben vagy minden tantárgyat – román tannyelven tanuló diákok számára.
A MRP továbbá háromszáz ukrajnai román iskolában oktató tanárnak fizeti a romániai továbbképzés költségeit: ez utóbbi programot a kolozsvári, suceavai, jászvásári és galaci tudományegyetemeken szervezik meg. A továbbképzésre magukat román identitásúnak valló, ukrajnai munkahellyel rendelkező tanárok pályázhatnak. Kiválasztásukban az ukrajnai román szervezetek fogják támogatni a romániai egyetemeket.
A csütörtökön elfogadott határozattal
– zárult a román kormányközlemény.
Az ukrajnai Csernyivci megyében a román oktatási tárca adatai szerint 63 román tannyelvű iskola működik, ezek közül 3 gimnáziumban és 19 elemi iskolában ukrán tannyelvű osztályok is vannak. Kárpátalján további 12 önálló anyanyelvű iskolája van a román közösségnek. A román külügyminisztérium adatai szerint (a románnal azonosnak tekintett moldovai nyelvűeket is beleértve) Ukrajnában 400 ezer román él.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!