Hirdetés

Bugár, Csáky: élesedő vita

A hétvégén új elnököt választ a felvidéki Magyar Koalíció Pártja. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) hétvégi tisztújító közgyűlésén Bugár Béla elnök ellenében induló Csáky Pált meglepték az ideges reakciók, miután felmerült, hogy Bugár mögött állítólag a leggazdagabb szlovákiai magyar, a Világi Oszkár nevével jegyzett gazdasági lobbi áll.

Gazda Árpád

2007. március 30., 00:002007. március 30., 00:00

„Mintha valakik találvaéreznék magukat” – mondta a politikus a pozsonyi ÚjSzó csütörtöki számában megjelentterjedelmes interjúban, ahol azonos terjedelemben szólalmeg Bugár Béla is, aki cáfolja a háttér-lobbilétezését, és egyfajta „suttogópropagandáról” beszél. Bugár ésCsáky között alig egy héttel a tisztújításelőtt kezdett kiéleződni a viszony. Bugárnak addignem volt ellenjelöltje, de Csáky bejelentette, hogy ő isindulni kíván, és kiderült, hogy a szlovákpártok szemében radikálisnak számítóügyvezető alelnök, Duray Miklós támogatásátélvezi. Csáky az interjúban közvetetteszközökkel valószínűsíti a lobbilétezését és hasonlóképpenszól a pártban lappangó problémákról.„Az MKP akkor lesz akció- és koalícióképes,ha nem veszíti el az emberek bizalmát. Énalternatívát kínálok a pártnak.Nekem van programom” – utal Csáky a saját 15pontból álló programjára. Csáky a15 pontban egyebek között a párt belső légkörénekmegváltoztatását, őszintébb, korrektebbemberi kapcsolatokat, más munkastílust, emberközelibbpolitizálást hirdet, „több tisztaságot,átláthatóságot” akar vinni az MKPéletébe. Új pártstratégiátszorgalmaz, de az autonómia fogalmát nem használja,és tagadja, hogy bármilyen háttéregyezségelenne Duray Miklóssal.
Bugár Béla a párhuzamosinterjúban azt mondja: igaz, kissé eldurvult a kettejükközötti kampány, de végső soron örül,hogy van kihívója, mert az a demokratikusabb, ha többszemélyből lehet választani. Nyíltan bíráljaDurayt, mondván: ő a „suttogó propaganda”, a rosszlégkör gazdája. Bugár azt állítja,hogy Világi Oszkárral, a MOL Rt. tulajdonábanlevő legnagyobb szlovákiai olajfinomítóvezérigazgatójával mindössze egyszertalálkozott azóta, hogy Világi az óriáscégetvezeti. Bugár szerint a nevét azért hoztákkapcsolatba Világi nevével, „mert elterjesztettékróla (Világiról), hogy a meggazdagodásaérdekében felhasználta a pártot.” Bugárazonban – mint mondja – nem tud erről, de szerinte örülnikellene annak, ha egy magyar ember az üzleti életbensikeres tud lenni. A lap felveti: „egyesek már pártszakadástjövendölnek.” Bugár szerint ettől nem kelltartani. Az autonómiáról szólva aztmondja: „Az autonómiát nem emlegetni kell, hanemkidolgozni a koncepciót.” Kifejti: az autonómia az őelképzeléseibe is „belefér”, azonban „megkell tudni mondani, milyen formában valósítsukmeg.” Az MKP – tavaly véget ért – nyolcéveskormányzati szerepéről, eredményeiről ésmulasztásairól szólva ugyanakkor Bugárazt mondja: „Még egy dologban hibáztunk: mindvégigkisebbségi ügyekre összpontosítottunk. Jobbankellett volna a régiófejlesztésselfoglalkoznunk.”
Bugár egyébként akezdetektől az addigi három magyar pártból1998-ban létrejött MKP élén áll, ésakinek az MKP egyik alelnöke, Csáky Pálszemélyében most először van kihívója.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés