Hirdetés

Budapestre mutogat Corlăţean

Magyarország új bukaresti nagykövetének kinevezéséhez már csak a román államfői hivatal jóváhagyása szükséges – jelentette ki Titus Corlăţean román külügyminiszter.

Balogh Levente

2013. november 05., 17:432013. november 05., 17:43

A bukaresti diplomácia vezetője a România Libera című bukaresti napilapnak nyilatkozva elmondta: a román külügyminisztérium már a procedúra minden szükséges elemén túl van, és most az elnöki hivatal jóváhagyására vár. A külügyminiszter mindezt a lap azon kérdésére válaszolva mondta, hogy a magyar-román viszony feszültebbé válásának jeleként tekinthető-e a magyar nagykövet akkreditációs kérelme jóváhagyásának június óta tartó halogatása. Corlăţean szerint a feszültségnek nincsenek látható jelei, vannak ugyanakkor hullámhegyek és hullámvölgyek a kétoldalú kapcsolatokban, ez azonban szerinte a magyarországi választásokat megelőzően mindig is így volt. Ennek nyomán leszögezte: nyugodt szívvel tekint az új magyar nagykövet kinevezési folyamatának végkifejlete elé.

A bukaresti diplomáciai képviselet új vezetőjének kinevezése annak nyomán került napirendre, hogy Füzes Oszkár nagykövet mandátuma lejártát követően a közelmúltban hazatért Budapestre. a Krónika értesülései szerint a magyar külügy érdeklődésére a román fél mindeddig azt a választ adta, hogy bürokratikus problémák hátráltatják az akkreditáció jóváhagyását.

A román külügyminiszter az autonómia és a kisebbségi jogok kérdésére is kitért, annak kapcsán, hogy Martonyi János magyar külügyminiszter nemrég azt mondta: a román alkotmánnyal nem ellentétes a területi autonómia. Corlăţean erre úgy reagált: Bukarest jobban tudja, mi alkotmányos és mi nem. A miniszter szerint a decentralizációs és a regionalizáció olyan fontos események, amelyekről a román politikai szereplők szuverén módon döntenek. Corlăţean megismételte azt a régi bukaresti állítást, miszerint Románia a nemzetközi követelményekhez képest nagyobb szintű védelmet biztosít az országban élő kisebbségeknek. „Ami hiányzik, az a jobb kommunikáció és a nagyobb szintű becsületesség a politikusok, így a romániai magyar politikusok részéről a tekintetben, hogyan kellene megvalósítani a decentralizációt. Az RMDSZ vezetői által előterjesztett tervezetek egyes elemei, amelyeket az autonómia formáiként mutattak be, valójában közigazgatási decentralizációt jelentenek. A politikai nyelvezet ilyetén kétértelműségeinek fenntartása zavart okoz” – vélekedett Titus Corlăţean.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek

Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
Hirdetés