
Fotó: MTI
Európai példák mutatják, hogy az autonóm térségek gazdaságilag prosperálóbbak, és ezzel húzzák a többségi társadalmat is – fejtette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
2019. március 11., 10:282019. március 11., 10:28
2019. március 11., 10:302019. március 11., 10:30
A Székelyföld területi autonómiájáért rendezett vasárnapi marosvásárhelyi demonstráció kapcsán az Országgyűlés volt elnöke elmondta: a román politikának is érdeke lenne, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb befektetéseket tegyen Székelyföldön.
Szili Katalin hozzátette azt is, hogy az Európai Unió szívesebben foglalkozik a bevándorlók jogaival, mint az őshonos európai nemzetiségekkel. Úgy fogalmazott: a székely szabadság napja, a székely törekvések is jelzik, hogy vannak olyan kisebbségek Európában, amelyek nem rendelkeznek ugyanazokkal a jogokkal, mint a többség. Kifejtette, bízik benne, hogy az európai parlamenti választások eredményeképpen olyan összetételű parlament jön létre, amely érdemben foglalkozik ezekkel a kérdésekkel.
Ezzel egy időben Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja úgy véli, nehéz és rögös út áll az a székelyföldi autonómia ügye előtt. A szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn elmondta: Romániánál szerencsésebb politikai kultúrával rendelkező országokban sem mentek könnyen az autonómiatörekvések. Felidézte: az autonómia eléréséért – a nemzetközi közösséget is bevonva – hosszú évtizedes, kemény küzdelmet kellett vívniuk a dél-tiroliaknak az olaszokkal, a Feröer-szigetek lakóinak a dánokkal. „A székelyek is ezt az utat szeretnék követni, sokáig fog tartani, de nincs más választási lehetőség” – idézte az MTI Dabis Attilát, akit tavaly kitiltottak Romániából.
Az SZNT külügyi megbízottja – akit több mint egy éve, pontos indokolás nélkül nem engednek be Romániába – a vasárnapi székely szabadság napjával kapcsolatban azt mondta, az ünnep megtartásáért minden évben perek tucatjait kell indítani azért, hogy az emberek gyakorolhassák gyülekezési és szabad véleménynyilvánítási jogukat.
A székely szabadság napján azokra a vértanúkra emlékeznek, akiket 1854-ben kivégeztek a székely nép szabadságáért szervezett felkelés miatt. Marosvásárhelyen több ezren gyűltek össze, hogy a székelyek szabadságáért, a kisebbséget ért jogsértések ellen tiltakozzanak.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!