Hirdetés

Brüsszeli intő Bukarestnek

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Az Európai Bizottság megtette a Románia bepereléséhez szükséges első lépést a regisztrációs díj miatt. Hivatalos levélben kér tájékoztatást az Európai Bizottság (EB) Romániától a regisztrációs adó ügyében – tudtuk meg Kovács Lászlótól, az Európai Unió (EU) kormányának adó- és vámügyi biztosától. Ezzel az Európai Bizottság gyakorlatilag megtette a Románia bepereléséhez szükséges első lépést.

2007. március 22., 00:002007. március 22., 00:00

Amint arról korábbanbeszámoltunk, az Európai Bizottság többszöris bírálta a román kormányt a külföldrőlbehozott használt autókra kivetett regisztrációsdíj miatt, a Cãlin Popescu-Tãriceanu vezette kabinet azonbannem mutatott hajlandóságot az adónemeltörlésére. Az EB szerint a Bukarest általkivetett adó diszkriminatív, aránytalanul magas,és ellentmond az európai közösségalapszerződésének. Ennek 90. cikkelye ugyaniskimondja: a közösség egyik állama sem szabhatki magasabb adót az Unió más országábólbehozott termékekre, mint amekkora illetéket sajáttermékeire alkalmaz. Az új adótörvénykönyvszerint a regisztrációs díj 160 és 9 ezereuró között mozog, az autó korának, amotor hengerűrtartalmának, valamint annak függvényében,hogy a jármű milyen környezetvédelmi szabványnakfelel meg.
A Krónikának nyilatkozvaKovács László kifejtette: az EB levele aszabálysértési eljárás elsőlépése. A dokumentum elküldésétőlszámítva Romániának két hónapáll rendelkezésére ahhoz, hogy hivatalosan istájékoztassa az EB-t a regisztrációsadóról. Ezt követően a bizottságfelszólítást küld Bukarestnek, amelybenarra kérik a kormányt, igazítsa a törvénytaz európai uniós szabványokhoz. A románkormánynak ezt követően ismét két hónapáll rendelkezésére ahhoz, hogy módosítsaa jogszabályt. Ha ezt nem teszik meg, az EurópaiBizottság az Európai KözösségekBíróságához fordul, ahol néhányhónap alatt Romániára nézve elmarasztalóítéletet hoznak, szankcionálják akormányt, egyúttal pedig arra kötelezik, hogy ajogtalanul beszedett illetéket visszaszolgáltassa –figyelmeztetett Kovács László. Hozzátette:ha időközben Bukarest töröli a díjat, azeljárást azonnal felfüggesztik.
Az európai nyomásellenére Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöktöbbször is hangoztatta: a kormány nem törli aregisztrációs díjat. A kormányfő azzalérvel, hogy amennyiben megszüntetnék az adót,Románia könnyen a használt autókroncstelepévé válna. A regisztrációsadó fenntartását követeli Sulfina Barbukörnyezetvédelmi miniszter is, aki szerint a külföldrőlbehozott használt autók szennyezik a környezetet.A Cotidianul napilap pénzügyminisztériumiforrásokra hivatkozva azonban tudni véli: SebastianVlãdescu tárcavezető kidolgozott már egy olyantervezetet, amely szerint a regisztrációs díjatkiterjesztenék a romániai használt autókrais.
Brüsszelben különben mártöbb megbeszélést tartottak az EurópaiBizottság és a román kormány képviselőia kérdésről. Mint Kovács Lászlómondta, a román fél érzékeli a problémát,ennek ellenére ragaszkodik az adóhoz, attóltartva, hogy az országot elárasztják a használtautók. „A magyar kormány hasonló érvekkelpróbálta megvédeni a regisztrációsadót, legnagyobb jóindulatom ellenére azonbannekik sem tudtam segíteni, mivel az uniós egységespiac logikája az, hogy nem lehet különbségettenni az EU országai között, illetve a különbözőállamok termékei között” – jelentette kiaz EB adó- és vámügyi biztosa. Majdhozzátette: Romániának a csatlakozásitárgyalások alatt kellett volna kialkudnia valamiféleátmeneti mentességet az Unió egységesadópolitikája alól.
Románia példájakülönben nem számít egyedülállónak:az Európai Bizottság ugyanebben az ügyben Máltánakis hivatalos dokumentumot küld, korábban pedig hat máseurópai ország esetében volt kénytelen abírósághoz fordulni. Így példáulaz európai bírósághoz fordult aLengyelországban, Görögországban,Hollandiában, Finnországban, Magyarországon,Cipruson és Dániában alkalmazott regisztrációsadó miatt is. Az Európai KözösségekBírósága valamennyi esetben kártérítéskifizetésére kötelezte az említett országokkormányait.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés