Hirdetés

Brüsszel csalódott Belgrádban

Az EU felfüggeszti a társulási tárgyalásokat Szerbiával Mladics miatt Olli Rehn, az Európai Unió bővítési biztosa tegnap bejelentette: felfüggesztette a stabilizációs és társulási szerződésről Szerbia és Montenegró kormányával folytatott tárgyalásokat, mivel továbbra sem sikerült őrizetbe venni a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladicsot, a boszniai szerb hadsereg volt vezérkari főnökét.

Gazda Árpád

2006. május 04., 00:002006. május 04., 00:00

Carla Del Ponte, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze ezzel egy időben azzal vádolta meg a szerb kormányt, hogy félrevezette őt, amikor azt állította, hogy Mladics közel áll a letartóztatáshoz. A bővítési biztos már a múlt héten jelezte: szerdáig ad időt Belgrádnak, hogy segítsen Ratko Mladics egykori boszniai szerb katonai vezetőnek a Nemzetközi Törvényszék elé állításában. Vuk Draskovics szerb-montenegrói külügyminiszter akkor arra intett, amennyiben a tárgyalásokat felfüggesztik, az csak az EU-ellenes, nacionalista szerbiai csoportoknak kedveznie. Egyúttal haladásról számolt be a Mladics bújtatásában is minden bizonnyal segédkező, Szlobodan Milosevics volt diktátor rezsimjéhez tartozók eltávolítását illetően a hadsereg és a titkosszolgálatok struktúrájából.
Az EU már március végén arra készült, hogy a két legkeresettebb hágai vádlott közé tartozó katonai parancsnok fel nem adása miatt befagyasztja az úgynevezett stabilizációs és társulási szerződésről Belgráddal zajló tárgyalásokat. Mivel akkor Del Ponte haladásról számolt be a törvényszék és Belgrád viszonyában, Brüsszel adott még egy hónap haladékot Szerbia és Montenegrónak.
Del Ponte most viszont azt is értésre adta, hogy lényegében viszszavonta azt az egy hónappal korábbi megállapítását, amely szerint Belgrád haladást mutatott fel az együttműködésben. A főügyész elfogadhatatlannak minősítette, hogy Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök most megadásra szólította fel Mladicsot, miközben korábban Belgrád azt ígérte, a múlt hónap vége előtt a fővádlott Hágában lehet.
Rehn ugyancsak csalódást keltőnek nevezte, hogy Mladics nem került az igazságszolgáltatás kezére. Hozzátette, hogy a tárgyalások – amelyeket az uniós csatlakozásról folytatott megbeszélések követhetnének – jól haladtak, és gyorsan eredményre vezethettek volna. „Amennyiben a társulási tárgyalásokat nem kellett volna felfüggeszteni, azok év végére be is fejeződhettek volna” – jelezte korábban a bővítési felelős. MTI

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés