Hirdetés

Brit–lengyel makacsság

EU-külügyminiszterek találkozója: kevés előrehaladás. Hozott némi előrehaladást az uniós tagállamok külügyminisztereinek vasárnap esti, az EU-alkotmány további sorsával foglalkozó luxembourgi találkozója, de a legvitatottabb kérdésekben megmaradtak a véleménykülönbségek. Több külügyminiszter szerint a tanácskozás résztvevői lényegében beleegyeztek, hogy az új, kidolgozandó szöveg ne alkotmány, hanem egyszerű EU-szerződés legyen.

Gazda Árpád

2007. június 19., 00:002007. június 19., 00:00

S abban is egyetértés született, hogy a dokumentumból hagyják ki az olyan szimbólumokat, mint a közös himnusz vagy a zászló. Ugyanakkor mind Lengyelország, mind Nagy-Britannia kitartott saját feltételei mellett: az előbbi a minősített többségi döntéseknél alkalmazott szavazási súlyok rendszerének megváltoztatását kérte, a második pedig azt, hogy az EU alapjogi chartája – amely az eredeti alkotmány részét képezte – ne legyen jogilag kötelező érvényű dokumentum. Ha ezekben az ügyekben, s még néhány más, az uniós alkotmánnyal kapcsolatos követelésben nem születik megállapodás legkésőbb az e hét csütörtök–pénteki brüsszeli EU-csúcson, az a csúcstalálkozó kudarcát jelentené, s újabb súlyos válságba taszítaná az Európai Uniót.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint ebben a helyzetben a britektől függ a megoldás: ha ők jelzik, hogy készek a kompromisszumos megoldásra, akkor az összes többi ország, amely egyelőre húzza-halasztja a dolgokat, és a problémákat keresi, kénytelen lesz feladni ellenvetéseit – miközben ma még megbújhatnak a britek háta mögött. Angela Merkel német kancellár ugyanakkor a lengyel államfővel folytatott találkozó nyomán nem zárta ki a kudarc lehetőségét az európai alkotmányozás folyamatával kapcsolatban.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés