Hirdetés

Breivik halállistát írt, a norvég királyi palotát is meg akarta támadni

A norvég ámokfutó, Anders Behring Breivik halállistát készített 12 norvég „áruló” politikus likvidálásáról, és 30 célpontot akart megtámadni, beleértve a királyi palotát és az Amnesty International nemzetközi szervezet norvégiai irodáját – adta hírül hétfőn a Verdens Gang oslói napilap által kiszivárogtatott rendőrségi dokumentumra hivatkozva a The Telegraph című brit napilap hírportálja.

MTI

2012. február 21., 13:412012. február 21., 13:41

A norvég szélsőjobboldali, aki tavaly nyáron 77 embert ölt meg egy pokolgépes támadás és egy fegyveres akció során, a rendőrségnek elmondta, hogy eredetileg vezető politikusokat és szervezeteket akart célba venni, akiket azzal vádolt, hogy teret engedtek Norvégia muzulmán „kolonizációjának”.

A norvég napilap birtokába jutott dokumentum szerint Breivik fontossági szempontok alapján A, B, és C kategóriákba sorolta jövendő áldozatait. A legfontosabb 12 célpontot tömörítő lista élén Gro Harlem Brundtland szociáldemokrata politikus, volt norvég miniszterelnök állt, aki később a klímaváltozás ügyeiért felelős ENSZ-megbízottként vált ismertté.

A rendőrségnek tudomására jutott, hogy Breivik meg akarta támadni a norvég királyi palotát, a kormányzó Munkáspárt székházát és az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet irodáját, valamint 15 ökumenikus és menekültügyi szervezetet.

Paal-Fredrik Kraby norvég ügyész ezzel összefüggésben úgy fogalmazott: számos előjel utalt arra, hogy Breivik további bomba-, és fegyvertámadást tervezett, például a merénylő ingatlanján talált robbanóanyag mennyisége. A kihallgatás során Breivik azt állította, hogy ő nem egy, hanem három-négy autót akart felrobbantani Oslóban.
Odd Ivar Green, a vádlott egyik védőügyvédje szerint a rendőrségnek ki kellene derítenie, hogy a szóban forgó tervek mennyiben voltak valósak.

A szélsőjobboldali merénylő július 22-én autóba rejtett pokolgépet robbantott a norvég belvárosban, ahol nyolc ember veszített életét, majd rendőrnek öltözve Utoya szigetére utazott, ahol 69 ember életét oltotta ki a Munkáspárt ifjúsági táborában.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés