Hirdetés

Bővülnek a magyar nyelvi jogok Ukrajnában?

Az orosz mellett több más nyelvet – köztük a magyart is – kisebbségi nyelvvé minősítené egy, kormánypárti képviselők által beterjesztett törvényjavaslat Ukrajnában – írta tegnap a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lap, cikkének alcímében azt állítva, hogy az új jogszabály magyar és román autonómiához vezethet Nyugat-Ukrajnában.

2011. szeptember 01., 10:022011. szeptember 01., 10:02

Az újság szerint a törvényhozást ellenőrző Régiók Pártjának két képviselője terjesztette elő Az állami nyelvpolitika alapjairól című törvényjavaslatot, amelynek értelmében a nemzeti kisebbségek nyelvei az állam hivatalos nyelvével (vagyis az ukránéval) azonos státusra emelkednének. A javaslat 18 ilyen nyelv – köztük a magyar – regionális nyelvként történő elismerését indítványozza; a legutolsó, 2001-es ukrajnai népszámlálás adataival összevetve az orosz például 13 közigazgatási egységben válna regionális nyelvvé.
A törvényjavaslat értelmében a kisebbségi és regionális nyelvként javasolt nyelvek (a kijelölt régiókban) az állam hivatalos nyelvéhez hasonlóan – a hadsereget kivéve – az élet minden területén használhatók lesznek. A lap ismertetése szerint a személyi igazolványban, a diplomákban, katona- és munkakönyvben, házassági anyakönyvi kivonatban az ukrán mellett kérésre az adott nemzetiség nyelvén is feltüntethetik az adatokat; a regionális nyelveket a bírósági eljárásokban, a nyomozásban és a vállalkozói tevékenységben is használhatnák, a törvény elfogadása esetén reformokat vezetnének be az oktatásban.

Az újságnak egy szakértő úgy kommentálta a törvényjavaslatot, hogy az előterjesztők szándékával ellentétben nem a (nagyszámú orosz ajkúnak otthont adó) kelet-ukrajnai területeket stabilizálná, hanem a szeparatizmust erősítené Nyugat-Ukrajnában. A szakértő szerint ezt elősegíti a szomszédos Magyarország és Románia, amely magyar és román útleveleket osztogat a kárpátaljai magyar és az ukrajnai román kisebbségnek. „Kárpátalja és Csernovci (megye) megpróbálhat leválni, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Magyarországon a nacionalisták jutottak hatalomra, ahogyan Romániában is, akiknek nem titkolt szándéka visszaszerezni a korábban hozzájuk tartozó területeket” – állította a szakértő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg

Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása

Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása
2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére

Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére
2026. március 16., hétfő

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra

Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
2026. március 16., hétfő

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában
2026. március 16., hétfő

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”

Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak
2026. március 16., hétfő

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen
2026. március 15., vasárnap

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké

Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké
Hirdetés
Hirdetés