Hirdetés

Botrányba keveredett egy szórakozóhelyen az anyaországi ellenzék új vezére, kikísérték a biztonságiak

•  Fotó: Magyar Péter/Facebook

Fotó: Magyar Péter/Facebook

Dulakodásba keveredett a Tisza Párt alelnöke péntek hajnalban egy budapesti szórakozóhelyen, a rendőrség garázdaság gyanúja miatt indított nyomozást – írta az Index.

MTI

2024. június 21., 19:562024. június 21., 19:56

2024. június 21., 20:252024. június 21., 20:25

A portál arról számolt be, hogy Magyar Péter az egyik népszerű belvárosi szórakozóhelyen mulatott, a buli azonban – ahogy fogalmaztak – „nem ért jó véget”, szemtanúk szerint ugyanis a politikus „elég komoly balhéba keveredett”. A lapnak nyilatkozó egyik szemtanú szerint az eset azzal kezdődött, hogy Magyar Péter a tánctér szélén összeszólalkozott egy másik férfival, akivel dulakodni kezdtek, majd a biztonsági őrök szétválasztották őket.

Elmondása szerint a szemtanú „azt olvasta le Magyar Péter szájáról”, hogy a politikus indulatosan beszélt, káromkodott, majd a biztonsági őrök arra jutottak, hogy Magyar Péter kezdte a veszekedést a másik férfi inzultálásával.

Hirdetés

Felszólították, hogy távozzon, de ő nem akart menni, így végül a nyakánál fogva vezették ki a szórakozóhelyről. Az esetről szintén beszámoló Ripost azt írta, hogy Magyar Péter megjegyzést tett az egyik táncoló nőre, és annak barátjával keveredett összetűzésbe. Az esetről több videófelvétel is készült.

Az Indexnek egy másik szemtanú, aki akkor ért a szórakozóhelyre, amikor Magyar Péter már ott volt, azt mondta, ugyan azt nem látta, hogy a dulakodás miként kezdődött, csak akkor figyelt fel a történtekre, amikor két biztonsági őr kikísérte Magyar Pétert a szórakozóhelyről hajnali négy óra körül. Ezzel viszont – a szemtanú beszámolója szerint – a történet nem ért véget, ugyanis Magyar Péter a szórakozóhely előtt is balhézott, állítólag azt kiabálta, hogy „ez fenn lesz a neten”, majd a biztonságiakkal is dulakodásba keveredett.

Az Indexnek a szemtanú azt mondta, hogy viselkedése alapján a Tisza Párt alelnöke erősen ittas állapotban lehetett.

A hírportál információi szerint a dulakodás oka az volt, hogy Magyar Péter elvette és eldobta az egyik őt videózó vendég telefonját. A férfi emiatt feljelentést tett. Cikkében az Index idézte a Media1 portált, amely azt írta, Magyar Péter is posztolt a Facebookon az incidensről, de a bejegyzése hamar elérhetetlenné vált. A lap egyik olvasója azonban még annak eltávolítása előtt megörökítette annak tartalmát, amely így szólt: „Jót buliztunk volna, de Tóniék nem szerették volna hagyni, hogy a fiatalok jól érezzék magukat. Hajrá Steve Klorrár, hajrá Megafon...”

Magyar Péter szerint  „egy fideszes, fizetett provokátor” tönkre tette az estéjüket •  Fotó: Magyar Péter/Facebook Galéria

Magyar Péter szerint „egy fideszes, fizetett provokátor” tönkre tette az estéjüket

Fotó: Magyar Péter/Facebook

A Tisza Párt alelnöke a Facebook-oldalán péntek délután egy újabb posztot tett közzé a történtekkel kapcsolatban, amelyben többi között azt írta, hogy fiatalok társaságában egészen addig jól szórakozott, amíg – ahogy fogalmazott – „egy fideszes, fizetett provokátor tönkre nem tette az estéjüket”. A politikus szerint az illető kamerázta őket, vállalhatatlan trágárságokat kiabált, mindent elkövetett, hogy balhé legyen. Magyar Péter azt írta, hogy miután a férfi a családját is a szájára vette”, kikapta az illető kezéből a telefont, aki ezt követően lökdösni kezdte és megfenyegette, majd egy ideig az utcán is követte.

A Tisza Párt alelnöke posztjában azt írta, részéről zaklatás nem történt, és minden olyan sajtóorgánummal szemben eljárás indítását helyezte kilátásba, amelyek – mint fogalmazott – „a tényeket szándékosan elferdítik”.

A politikus posztja végén mindenkitől elnézést kért, akiket a történtekkel megbántott. Az üggyel kapcsolatban a rendőrség az Index megkeresésére azt közölte, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságra péntek hajnalban érkezett bejelentéssel kapcsolatban garázdaság és rongálás gyanúja merült fel, az ügyben az V. Kerületi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást. A szükséges eljárási cselekmények folyamatban vannak, bővebb tájékoztatást a későbbiekben tudnak adni – írták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés