
Fotó: Twitter/Gary Lineker
Szombatra a BBC brit közszolgálati tévé- és rádiótársaság szinte összes sportműsora műsorvezető és stáb nélkül maradt, miután a munkatársak sorra visszaléptek a szerepléstől.
2023. március 11., 20:042023. március 11., 20:04
Az egyre mélyülő botrány közvetlen előzményeként a BBC televízió előző nap felfüggesztette Gary Lineker műsorvezetői megbízatását miután az egykori futballsztár minapi Twitter-bejegyzésében éles szavakkal ítélte el a konzervatív párti brit kormány által beterjesztett bevándorlási törvénytervezetet.
A brit kormány e héten ismertetett javaslata értelmében jogilag kötelező lesz mindazok kitoloncolása, akik biztonságos országok érintésével illegálisan érkeznek brit területre. A készülő brit törvényi szigorítás alapján azoknak, akik illegálisan lépik át a brit határt, véglegesen megtiltják, hogy valaha is visszatérjenek Nagy-Britanniába, és ha menedékkérelmet nyújtanak be, az külön elbírálás nélkül érvénytelennek minősül.
A 62 éves Gary Lineker a Twitteren e héten megjelent bejegyzésében
Erre reagálva a BBC péntek este hivatalos közleményben tudatta: felkérte Linekert, hogy lépjen vissza az általa csaknem negyedszázada vezetett, Match of the Day (MOTD) című hétvégi televíziós futballmagazin műsorvezetésétől mindaddig, amíg nincs „egyértelmű álláspont” arról, hogy „miként használja” a közösségimédia-felületeket.
A közlemény szerint a BBC soha nem mondta, hogy Linekernek nem lehet saját véleménye olyan ügyekben, amelyek számára fontosak, azt viszont kérte, hogy a műsorvezető „messze kerülje” az állásfoglalást pártpolitikai ügyekben és vitatott politikai kérdésekben.
Futballkarrierje során Gary Lineker 80-szor szerepelt az angol válogatottban, csapatkapitány is volt, emellett élvonalbeli klubok – köztük az Everton, a Barcelona és a Tottenham Hotspur – színeiben is játszott, és 1999 óta a Match of the Day műsorvezetője.
Az 1964 óta futó MOTD a világ legrégebbi, ma is rendszeresen jelentkező televíziós sportműsora, Lineker pedig a program történetének leghosszabb ideje szolgáló műsorvezetője.
Felfüggesztése azonnal rendkívüli felzúdulást keltett.
A Match of the Day két másik – szintén egykori futballsztár – műsorvezetője,
Azóta a BBC televízió- és rádiócsatornáinak szinte összes többi sportműsor-vezetője is közölte, hogy nem hajlandó szerepelni a szombati sportprogramokban. A BBC rádió 5 Live nevű népszerű csatornája szombaton a stábok visszalépése miatt lemondta a labdarúgó-mérkőzések közvetítését és előre rögzített programokat sugárzott.
A Match of the Day a BBC televízió közlése szerint kommentátorok és elemzők közreműködése nélkül, csak a mérkőzések összefoglaló képanyagával jelentkezik szombat este.
A brit újságíró szövetség (National Union of Journalists, NUJ) főtitkára, Michelle Stanistreet szombati nyilatkozatában „hatalmas öngólnak” minősítette Lineker felfüggesztését. Hozzátette: a BBC „ostoba és veszélyes” módon jár el, amikor ilyen mértékben enged a politikai nyomásnak.
A televíziós és rádiós újságírók külön érdekvédelmi szervezete (Bectu) „mélységesen aggasztónak” nevezte a BBC eljárását. A szervezet szerint a történtek azt a benyomást keltik, hogy a brit közszolgálati médiatársaság engedett a politikai nyomásnak, amelyet kormánytagok fejtettek ki olyasvalaki eltávolítása végett, aki nem ért egyet a jelenlegi kormány politikájával.
A Munkáspárt előző nap is megszólalt az ügyben: péntek esti közleménye szerint „azokat a konzervatív politikusokat, akik a kormánnyal egyet nem értők kirúgásáért lobbiznak, ki kell nevetni, és nem törleszkedni kell hozzájuk”.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján megkezdik a kommunista diktatúra ügynökaktáinak nyilvánosságra hozatalát Magyarországon. Magyar Péter miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában jelentette be.
A nagyrészt békés menetek végén Európa-szerte halloweeni jelmezes álarcos rendbontók támadtak a rendőrökre, többek között Molotov-koktélokkal.
Németországi újságírók riportja a német szociális segélyekből származó pénzek útját követi nyomon „a nagy házakkal és drága autókkal teli” romániai falvakig.
Románia tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal arról, milyen költségeket vállalhat át az amerikai csapatok jelenlétének biztosítása érdekében, és ajánlatot tett az amerikai félnek – jelentette be Dan Neculăescu külügyminiszter.
Több orosz tartályhajó is elindult az Egyesült Államok felé a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti dízelmegállapodás nyomán – közölte a Greenpeace Ukrajna.
Oroszország eddig mintegy 700 milliárd dollárt költött az Ukrajna elleni háborúra, miközben jelentős ember- és hadianyag-veszteséget szenvedett – állítja az ukrán fegyveres erők vezérkara egy szerdán közzétett videóban.
Gázt, gyúlékony folyadékokat, valamint egyéb veszélyes anyagokat tartalmazó konténerek sodródnak a Fekete-tengeren, amelyek egy szerdán dróntámadást szenvedett hajóról zuhantak a hullámok közé.
Az ENSZ nem egy bűnszervezet, ezért nem egy maffiafőnöknek kellene vezetnie – kommentálta Magyar Péter csütörtökön Prágában, a cseh–magyar kormányülést követő sajtótájékoztatón azt, hogy az Egyesült Államok Orbán Viktort ajánlhatja az ENSZ főtitkárának.
Miközben Izraelben a választás végeredményére várnak, és lázas gondolkodás zajlik arról, milyen kormány alakulhat, Benjámin Netanjahu miniszterelnök pártja, a Likud azt állítja: az arab pártok törvénytelenségeknek köszönhetik váratlan sikerüket.
szóljon hozzá!