Hirdetés

„Ön megőrült?” – Putyin kijelentette, a Krímet nem lehet visszaadni Ukrajnának

•  Fotó: Kremlin.ru

Fotó: Kremlin.ru

A Krímet semmilyen körülmények között sem lehet visszaadni Ukrajnának – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy róla készült, még be nem mutatott portréfilmben, amelyet vasárnap több orosz hírügynökség is részletesen ismertetett.

MTI

2018. március 11., 17:442018. március 11., 17:44

2018. március 11., 17:452018. március 11., 17:45

„Ön megőrült? Nem, ilyen körülmények soha sem lesznek” – válaszolta Putyin arra kérdésre, hogy létrejöhetnek-e olyan feltételek, amelyek között végbemehet az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt – hivatalos moszkvai szóhasználat szerint az anyaországgal „újraegyesített” – félsziget visszaszolgáltatása.

Az elnök hangot adott meggyőződésének, hogy

Hirdetés

a (második) csecsen „terrorellenes” háborúban elszenvedett véráldozatnál katasztrofálisabb következményei lettek volna annak, ha Oroszország a 90-es évek végén a jugoszláv forgatókönyvhöz hasonló módon széthullott volna.

Szavai szerint a csecsenföldi pozitív változások a helyieknek köszönhetők.

Kitért a 2000-ben elsüllyedt, nukleáris meghajtású Kurszk tengeralattjáró 118 fős legénységének tragédiájára, amely röviddel az első megválasztása után történt. Mint mondta, a baleset rávilágított az orosz fegyveres erők akkori siralmas állapotára. Védelmi témákat érintve egyébként az orosz elnök ismételten megerősítette, hogy Moszkva az ország biztonsága szempontjából fontosnak tartja az északi sarkkör régióját.

Történelmi és politikai kérdések mellett a gyerekkoráról és a lányairól is szót ejtő Putyin a környezetéről szólva egyebek között elmondta:

egyedül az árulást nem tudja megbocsátani, és olyanokból válogatta össze baráti körét, akik nem képesek ilyesmire.

A filmből egyébként kiderül, hogy Putyin egyik nagyapja Lenin és Sztálin szakácsa volt, a másik pedig az első világháborúban az osztrák fronton megsebesítette, majd bekötözte a monarchia egyik katonáját, aki kezet csókolt neki ezért.

Putyin elmondta, hogy Angela Merkel német kancellár időnként Radeberger sört küld neki ajándékba.

A korábbi német kormányfőről, Gerhard Schöderről, a Rosznyefty igazgatótanácsának jelenlegi elnökéről pedig azt a történetet mesélte el, hogy amikor 2000-ben meghívta őt egy közös orosz szaunázásra, az épület lángra kapott, ám a volt szociáldemokrata politikus a menekülésnél előbbre tartotta, hogy kiürítse a korsóját.

A Putyinról szóló dokumentumfilmek kampányidőszakban való műsorra tűzése az országos televíziókban ellentétes lenne a választásra vonatkozó előírásokkal, a Pervij Kanal (Első Csatorna) állami tévé ezért le is vette műsoráról Oliver Stone részletekben sugárzott Putyin-dokumentumfilmjének utolsó részét. Még nem világos, hogy mikor mutatja be ugyanez az adó a számára a mai orosz állami televíziózás egyik kulcsszemélyisége, Vlagyimir Szolovjov által leforgatott Világrend 2018 című, másfél órás, alapvetően az elnökkel folytatott beszélgetéseken alapuló dokumentumfilmet, de az szerdán

teljes terjedelmében felkerült az internetre, annak tartalmát pedig részletesen ismertette az orosz média.

A vasárnap nyilvánosságra került új portréfilm több mint kétórás első részét az ugyancsak állami Rosszija 1 televízió gyártatta le. Szerzője Andrej Kondrasov, Putyin választási stábjának sajtófőnöke. A filmet Dmitrij Kiszeljov, a Rosszija Szegodnya hírügynökség vezérigazgatója, az Összoroszországi Állami Televíziós és Rádiós Műsorszóró Társaság (VGTRK) vezérigazgató-helyettese osztotta meg a VKontaktye és az Odnoklassznyiki közösségi oldalon.

A Rosszija 24 hírcsatorna egyébként szombaton teljes terjedelmében és többször bemutatta Megyn Kelly csaknem egyórás, az amerikai NBC televízió számára készített Putyin-interjúját. Az elnökválasztást jövő vasárnap rendezik majd meg Oroszországban, a politikai erőpróba egyértelmű favoritja Putyin, aki a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet vasárnap nyilvánosságra hozott felmérése szerint 69 százalékos támogatottságot élvez.

korábban írtuk

Felmérés: az oroszok 69 százaléka Putyinra szavazna egy hét múlva az elnökválasztáson
Felmérés: az oroszok 69 százaléka Putyinra szavazna egy hét múlva az elnökválasztáson

Az oroszok 69 százaléka szavazna Vlagyimir Putyinra az egy hét múlva megtartandó elnökválasztáson – közölte vasárnap a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés