2012. június 13., 15:442012. június 13., 15:44
A bolíviai alelnök arra reagálva tette ezt a kijelentést, hogy Adrian Oliva ellenzéki képviselő egy sajtótájékoztatón ismertette azt a dokumentumot, amelyet információi szerint a magyar országgyűlés emberi jogi és külügyi bizottságai május végi ülésén fogadtak el, s amely a Tóásó-üggyel kapcsolatban tapasztalható visszaélések és jogsértések miatt az Európai Unió (EU) által Bolíviának nyújtandó gazdasági támogatás felfüggesztését szorgalmazta. A Los Tiempos című bolíviai napilap szerdán honlapján azt írta, hogy a szóban forgó magyar testület nyilatkozatban kérte az EU-t a La Paznak éppen az emberi jogsértések elleni küzdelemhez nyújtott támogatás befagyasztására.
Álvaro García Linera egy sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy Budapestnek inkább bocsánatot kellene kérnie. Mint a bolíviai alelnök hangsúlyozta, Bolívia törvényes keretek között védi meg magát az úgynevezett terrorista összeesküvési ügyben, amelynek pere jelenleg is tart. Elmondta: van ugyan lemaradás az ügyben, de kérték a bírói hatalmat – amely szerinte autonóm és független –, hogy gyorsítsa fel az eljárást és mielőbb – lehetőleg egy hónapon belül – hozzon ítéletet a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa-Flores Eduardo nevével fémjelzett perben.
Adrian Oliva bolíviai ellenzéki képviselő kedden újságírók előtt arról beszélt, hogy több ország és nemzetközi szervezet is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a bolíviai hatóságok a Tóásó-üggyel összefüggésben megsértik az emberi jogokat.
Az állítólagos terrorista csoportot 2009. április 16-án az ellenzék fellegvárának számító Santa Cruzban számolták fel a bolíviai különleges erők. A kommandós rajtaütés során életét vesztette Rózsa-Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. Az akció két túlélőjét, a magyar-román állampolgár Tóásó Elődöt és a horvát-bolíviai Mario Tadicot azóta is fogva tartják, holott az érvényes bolíviai törvények értelmében ha nem sikerül ítéletet hozni három éven belül, akkor mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, és le kellett volna zárni ügyüket.
A terrorista összeesküvési ügy érdemi szakaszának tárgyalását július 23-ra halasztotta május végén az illetékes La Paz-i ítélőtábla elnöke. A vád alá helyezett 39 személy többségének egészségi állapotát szem előtt tartva egyúttal a tárgyalás helyszínének megváltoztatásáról is döntöttek, a következő meghallgatás a bolíviai főváros helyett Santa Cruzban lesz a La Prensa című bolíviai napilap korábbi tájékoztatása szerint.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.