
Megszorítás. Az ukrán hadsereg továbbra sem vethet be amerikai fegyvereket Oroszországban
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Az Egyesült Államok egyelőre nem változtatott ellenző álláspontján, ami az Ukrajnának küldött amerikai fegyverzet felhasználását illeti orosz területen – közölte John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora újságíróknak tartott online sajtóbeszélgetésén szerdán.
2024. május 30., 10:312024. május 30., 10:31
A fehér házi tisztségviselő emlékeztetett arra, hogy
Ezek egy része eszközökre vonatkozik, egy része kiképzésről, más része pedig tanácsadásról szól – mondta, hozzátéve, hogy a konzultációk jelenleg is tartanak.
A nemzetbiztonsági szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrajnai támogatások a hadszíntéren zajló műveletekhez is idomulnak, és ez a jövőben sem fog változni.
A Svájcban június közepére tervezett békecsúcson az amerikai részvétel formájával kapcsolatban John Kirby azt mondta, hogy az amerikai hosszú távú kiállás Ukrajna mögött változatlanul érvényes, tekintet nélkül arra, hogy ki ül majd amerikai részről a tárgyalószékben a nemzetközi eseményen.
– fejtette ki a kommunikációs koordinátor.
John Kirby arra is kitért, hogy az Egyesült Államok a megszületése óta támogatja a tíz pontból álló ukrán úgynevezett békeformulát, és annak fejlesztésében is aktívan részt vett. Antony Blinken külügyminiszter, valamint Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó közösen dolgozott a világ több országával annak érdekében, hogy működőképessé tehessék – fogalmazott.
Eközben Antony Blinken amerikai külügyminiszter leszögezte: az Egyesült Államok nem bátorítja Ukrajnát, hogy támadjon orosz területekre.
„Nem támogatunk és nem segítünk Ukrajnán kívüli támadásokat. (…) Ukrajnának azonban saját magának kell eldöntenie, hogyan védje meg magát a legjobb és a leghatékonyabb módon” – mondta szerdai chișinăui sajtótájékoztatóján.
Ukrajna szövetségesei alkalmazkodnak, és fegyverszállításaikat Kijev sikereinek garantálásához igazítják – ígérte a sajtótájékoztatón Blinken.
– mondta az Ukrajnával szomszédos Moldovában Blinken az MTI szerint.
Közben Ankur Narayan, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) brit delegációjának politikai-katonai tanácsadója arról beszélt: meghaladta a 465 ezret az ukrajnai háborúban eddig elesett és megsebesült orosz katonák száma.
Narayan, akinek nyilatkozatát a londoni külügyminisztérium ismertette, kijelentette: a brit kormány számításai szerint
A brit EBESZ-küldöttség szakértője hangsúlyozta, hogy a 825 napja tartó háború kezdete óta nem volt ilyen magas az orosz katonaáldozatok és sérültek száma.
Szerdai nyilatkozatában Ankur Narayan kiemelte azt is, hogy
A brit EBESZ-tanácsadó szerint ugyanakkor Ukrajna az Oroszország által 2022-ben elfoglalt ukrán területekből már 183 ezer négyzetkilométernyit felszabadított, emellett megsemmisítette vagy megrongálta az orosz fekete-tengeri flotta hajóállományának negyedét.
Ennek következtében
– áll a londoni külügyminisztérium által ismertetett szerdai beszámolóban.
A brit EBESZ-küldöttség szaktanácsadója szerint mindezek eredményeként Ukrajna sikeresen felújította tengeri árukivitelét fekete-tengeri kikötőiből, és az ezen a folyosón lebonyolított ukrán export havi mennyisége elérte a 4,5 millió tonnát, amely a háború kezdete óta nem látott csúcs.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
szóljon hozzá!