Hirdetés

Bizonytalan Harry herceg iraki szerepvállalása

Harry herceg, a brit uralkodó unokája minden kételkedés ellenére Irakba megy, amikor ezredét odavezénylik – jelentette be a brit vezérkari főnök. Sir Richard Dannatt tábornok a BBC-nek elmondta: megszületett a döntés arról, hogy az idén 23 éves herceg – Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, a brit trón harmadik számú várományosa – iraki bevetésre indul.

Gazda Árpád

2007. május 02., 00:002007. május 02., 00:00

A tábornok ugyanakkor maga sem szolgált teljesen egyértelmű támponttal az ügyben, kijelentette ugyanis, hogy a herceg iraki bevetéséről hozott döntést „folyamatos felülvizsgálat” alatt fogja tartani, és „ha olyan helyzet áll elő, ami a döntés megváltoztatását indokolja”, azt külön nyilatkozatban fogja tudatni. Sir Richard szavaiból ráadásul nem derült ki, hogy ha Harry valóban megjelenik Irakban, ott pontosan milyen feladatra osztják be, jóllehet hosszú ideje már inkább ez a fő kérdés. Harry most először maga is utalást tett arra, hogy aláveti magát a parancsnak, ha esetleg nem engedik meg neki a frontszolgálatot. Barátainak tartott londoni búcsúpartiján kijelentette: mindenképpen szeretné Irakban szolgálni hazáját, „akár a frontvonalban, akár egy bászrai íróasztal mögött”. Hozzátette: engedelmeskednie kell elöljárói parancsainak, a döntés nem az ő kezében van, és tekintettel kell lennie bajtársai biztonságára is. A News of the World bulvárlap értesülése szerint Harry egyébként a hely szelleméhez kevéssé, inkább laktanyába illő fordulatokkal tudatta hallgatóságával, hogy ideges a bevetés miatt. „Össze...m magam” – mondta állítólag az angol királynő unokája.

A brit hadvezetés fő gondja Harry iraki bevetésével az, hogy egy ilyen illusztris célpont jelenléte mágnesként vonzaná a merénylőket és az emberrablókat. Harry elvileg egy 12 fős páncélozott felderítő járőregység parancsnoka lenne, de lapértesülések szerint az iraki milíciák már részletes emberrablási és merénylettervekkel várják. A londoni védelmi minisztérium már februárban hivatalosan bejelentette, hogy Harry – aki tavaly végezte el az első számú brit katonai akadémia, a Sandhurst tisztképzőjét – hat hónapos iraki szolgálatra indul az udvari lovasság Blues and Royals nevű ezredének kötelékében.

Harry személyében negyedszázada először szolgál katonaként háborús övezetben a brit királyi család valamely magas rangú tagja. András yorki herceg, Harry nagybátyja, II. Erzsébet királynő másodszülött fia az 1982-ben megvívott falklandi háborúban általános közmegbecsülést szerzett azzal, hogy a királyi haditengerészet helikopterpilótájaként tényleges és veszélyes hadszíntéri bevetéseket teljesített.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés