Már az önkormányzati választásokra koncentrál az ellenzéki párt
Rendkívüli kongresszust tartott az elmúlt hét végén a két legnagyobb magyarországi politikai párt. Míg az MSZP esetében az SZDSZ-szel kötendő koalícióra való felhatalmazás megszerzése volt az összejövetel egyetlen tétje, a Fidesznél bizalmi szavazásra került sor. A legnagyobb ellenzéki politikai alakulat kongresszusi küldötteinek 87,6 százaléka megerősítette tisztségében Orbán Viktor elnököt és a négy alelnököt. A Fidesz az országgyűlési választások alapos elemzését tervezi, de már az önkormányzati megméretésre készül. Ugyanakkor a párt a jobboldali érzelmű értelmiségiek értékelését is kikéri. A Fidesz által tervezett Fehér könyv az ország valós gazdasági állapotát igyekszik rögzíteni.
Megerősítette tisztségében Orbán Viktor elnököt és a párt négy alelnökét a Fidesz hétvégi 20. kongresszusa. A 87,6 százalékban igenlő válaszokat eredményező bizalmi szavazásra Orbán kérte fel az 1800 meghívott közül 1751 megjelenő küldöttet. A bizalmi szavazáson mindössze 1023-an adták le szavazólapjukat, ebből 896-an erősítették meg bizalmukat a pártelnökben és az elnökségben.
Demokrácia: van, de veszélyes A zárt ajtók mögött zajló nagygyűlésen csak Pokorni Zoltán megnyitóbeszéde idején lehetett jelen a sajtó. Az alelnök őszinte számvetést szorgalmazott a Fidesz választási vereségét követően, és hangsúlyozta: léteztek külső okok is, amelyekkel meg lehet magyarázni a vereséget. „A hibákat mégis mi követtük el, mert nem tudtunk úrrá lenni a körülményeken. A ránk szavazó több millió embernek, a magyar demokrácia jövőjének és önmagunknak tartozunk azzal, hogy őszinte számvetést készítsünk, min kell változtatnunk, hogyan és mikor” – fogalmazott az alelnök. A politikus megköszönte a kampányban segítő aktivisták munkáját. Úgy fogalmazott: nem vitatja, hogy Magyarországon demokrácia van, de veszélyesnek ítélte a demokratikus struktúra mögötti kapcsolatrendszert, mivel szerinte a kormány minden pozíciót saját embereivel tölt be. A hírek szerint a kongresszuson a legnagyobb tapsot Kósa Lajos debreceni polgármester kapta, aki élesen bírálta a választási kampányban elkövetett hibákat. Illés Zoltán, a párt volt országgyűlési képviselője aki korábban erősen kritizálta a Fidesz személyzeti politikáját nem szólalt fel a kongresszuson, annak ellenére, hogy felkérték erre. Illés újságíróknak így indokolta visszafogottságát: miután kiderült számára, hogy nem lesz többes jelölésű elnök-, illetve alelnökválasztás, értelmetlennek tartotta a felszólalást.
Magyarország Fehér Könyve A kongresszust követő sajtótájékoztatón Orbán Viktor őszintének, szembenézőnek és alaposnak nevezte a választási eredménnyel kapcsolatos előterjesztés vitáját. Az előterjesztésben többek között az ellenfél erőfölényét (pénz, média), a sikeres stratégiai lépéseit (miniszterelnök-csere, az MDF „felépítése”, az ország gazdasági érdekeit figyelmen kívül hagyó költségvetési politika) jelölték meg a választási vereség okaiként. Ezenkívül „a Fidesz, illetve kampánya hiányosságai és gyengéi is közrejátszottak az eredmény kialakulásában” – állt az írásos beszámolóban. A pártelnök elmondta: felkért három közgazdászt, Bod Péter Ákos volt jegybankelnököt, a Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnökét és helyettesét, Mellár Tamást, valamint Vukovics Gabriellát, hogy tárják fel az ország valós gazdasági-pénzügyi helyzetét. A Fehér Könyv – amelyet minél több példányban szeretnének eljuttatni az érdeklődőkhöz – felmérné az államadósság, a költségvetési hiány és az állami tulajdonban lévő vállalatok adósságállományát is. Orbán úgy véli, a magyarok politikailag elég iskolázottak ahhoz, hogy tudják, a reform nem jelenthet megszorításokat. Orbán elmondta, a kongresszus megerősítette a költségvetési tanács létrehozásának szándékában. Szerinte az emberek is a terv megvalósítását várják. Ugyanakkor bejelentette: arra kér fel harminc nemzeti-polgári érzelmű értelmiségit, hogy 2007. január 1-jéig készítsenek részletes elemzést a választások eredményéről. Emellett a Fidesz sok száz levél kiküldése révén remél gyorsértékelést a párttal szimpatizáló értelmiségtől. Saját megerősítését Orbán Viktor úgy értelmezte, hogy máris az őszi önkormányzati választásokra koncentrálhatnak, nyolc napon belül kinevezi a választókerületek elnökeit. Megfogalmazódott az az igény, mondta, hogy ne engedjék „potyautasok” felkerülését a párt önkormányzati listáira, csak az számítson, hogy ki végzett tisztességes munkát a kampányban. Az új alkotó ellenzéki politika megalapozásának alappillérei közé a Fidesz-elnök a szervezettség növelését, a tagtoborzást, a választókerületi elnökök megerősítését, médiastratégia kidolgozását, szervezetépítést a fiatalok körében és Budapesten, valamint egy falusi szervezeti rendszer megteremtését sorolta. „A Fidesznek gyorsabbnak és megújulásra képesnek kell lennie” – jelentette ki Orbán Viktor. Leopold Erika, Budapest
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!