2007. február 26., 00:002007. február 26., 00:00
Az államfő csütörtökönés pénteken tárgyalt a parlamenti pártokkala megoldási lehetőségekről. Ennek soránmeggyőződött arról, hogy Prodi kellő támogatottságotélvez a törvényhozásban, majd szombatonhivatalába kérte őt, tárgyalt vele, ésbejelentette döntését. Prodi azt mondta atalálkozó után: „Amint lehet, bizalmiszavazást szeretnék, megújult lendülettelés egyesített koalícióval.” Várhatóanmás napon tartják majd a szavazást az alsóházbanés más napon a szenátusban. A bizalmi szavazáseljárása szerdán kezdődik.
Döntését ismertetveaz államfő arra is kitért, hogy sem az előrehozottválasztásoknak, sem a nagykoalíciónak –amelyet Silvio Berlusconi volt miniszterelnök és máskonzervatív politikusok szorgalmaztak – nem lett volnaelegendő támogatása. A legtöbb pártegyetértett abban, hogy az előrehozott választásoknaka – jelenleg a kis pártoknak kedvező – választójogitörvény módosítása nélkülnem lenne értelme, fejtette ki Napolitano.
Amint arról korábbanbeszámoltunk, Romano Prodi olasz miniszterelnök azutánnyújtotta be lemondását, hogykülügyminiszterének beszámolója,amelynek egyik kulcskérdése az afganisztániolasz misszió fenntartása volt, nem kapta meg a többségjóváhagyását szerdán aszenátusban.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.