
Szijjártó Péter brüsszeli sajtótájékoztatóján
Fotó: MTI/KKM
Az Európai Bírósághoz fordult csütörtökön az Európai Bizottság (EB), a harmadik szakaszba léptetve ezzel egyszerre a civil törvény, a felsőoktatási jogszabály-módosítás, illetve a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárásokat.
2017. december 07., 16:252017. december 07., 16:25
A bizottság még áprilisban, júniusban és júliusban kezdeményezett a három ügyben jogsértési eljárást, amelyet – megfelelő válasz hiányában – később a második szakasz követett, az úgynevezett indoklással ellátott vélemény megküldése.
A magyar kormány azonban azóta sem hozta összhangba az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényeket, illetve nem történt előrelépés a kvótaügyben, ezért e kérdéseket a luxembourgi székhelyű bíróság elé terjesztik az eljárás harmadik szakasza keretében – jelentette be csütörtökön az EU központi javaslattevő-végrehajtó intézménye, amely az uniós jog betartásának legfőbb őre is egyben.
A végrehajthatatlanság mellett azt is mondta, hogy a kötelező betelepítési kvóta teljesen ellentétes a józan ésszel, ahogyan az európai jogszabályokkal, szerződésekkel is.
Szijjártó a nap folyamán az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságával (LIBE) csütörtöki ülésén leszögezte: Magyarország súlyos vitában áll az illegális bevándorlás ügyében, amely meghatározó sorskérdés a kontinens jövője szempontjából.
– hangoztatta a miniszter a jogállamiság magyarországi helyzetéről rendezett meghallgatáson. Aláhúzta, nem lehet véletlenszerű az összefüggés Soros György beszéde és a dublini szabályozás reformjáról az EP által elfogadott tárgyalási mandátum között.
Szijjártó leszögezte, senki nem állítja, hogy minden migráns terrorista lenne, ugyanakkor azon véleményének adott hangot, hogy az illegális bevándorlás súlyos veszély, amit bizonyítanak az elmúlt évek eseményei. Mint mondta, az EU „minden idők legsúlyosabb terrorfenyegetettségével néz szembe”, ezért mihamarabb helyre kell állítani a kontinens biztonságát, és ebből a munkából Magyarország kiveszi a részét.
Az ülésen Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke kijelentette: az uniós alapértékek veszélyben vannak Magyarországon, a kormány szisztematikusan meggyengítette a fékek és ellensúlyok rendszerét. Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője hangsúlyozta, az országban létezik még szabad sajtó, azonban nincs sajtószabadság. Úgy vélekedett, „a kormány a médiarendszert kizárólag a politikai kommunikáció eszközének tekinti, minden bírálatot támadásként értékel, amelyre megbélyegzéssel válaszol”.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója „optikai csalódásnak” nevezte, hogy Magyarország nem hajtja végre az uniós jogszabályokat, az ország ugyanis folyamatosan a középmezőnyben van a kötelezettségszegési eljárások számát tekintve.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!