Hirdetés

Biden Izraelbe látogat, Putyin Palesztina létrehozását szeretné, Irán Izrael elleni „megelőző csapással” fenyegetőzik

•  Fotó: Fehér Ház

Fotó: Fehér Ház

Joe Biden szerdán Izraelbe látogat – közölte a Közel-Keleten tartózkodó Antony Blinken külügyminiszter washingtoni idő szerint hétfő késő este.

Hírösszefoglaló

2023. október 17., 08:042023. október 17., 08:04

Tanácsadók hétfőn már közölték, Joe Biden elnök megfontolás tárgyává teszi, hogy ellátogat-e Izraelbe, elfogadva Benjamin Netanyahu múlt pénteken elhangzott meghívását.

Az elnök hétfőn lemondta országon belüli utazását Colorado államba egy kampányeseményre, és a Fehér Ház nemzetbiztonsági szakértőivel találkozott, valamint telefonon egyeztetett német, egyiptomi és iraki állami vezetőkkel az Izraelben és Gázai-övezetben kialakult biztonsági és humanitárius válságról.

Hirdetés

Daniel Hagari, az izraeli védelmi erők szóvivője hétfőn, még az amerikai elnök utazásának bejelentése előtt úgy fogalmazott, hogy Joe Biden útja stratégiai jelentőségű lenne.

Az amerikai védelmi miniszter 2000 katona készenlétét rendelte el korábban, akik szükség esetén Izraelbe vezényelhetők

– közölték a Pentagon illetékesei hétfőn.

A közlés szerint az amerikai katonák egészségügyi és logisztikai feladatok elvégzéséhez adnának támogatást. A tisztségviselők azt is világossá tették, az Egyesült Államoknak nem áll szándékában, hogy katonákkal bármilyen módon részt vegyen az izraeli hadsereg katonai műveleteiben a Hamász ellen.

Védelmi illetékesek azt közölték, hogy

a tengerészgyalogság gyors reagálású erőinek Kuvaitban állomásozó 2000 embere már úton van Izrael partjai felé.

A Földközi-tenger keleti medencéjébe múlt kedden megérkezett a USS Gerald R. Ford repülőgép-hordozó vezette, több hadihajóból álló egység, és hétvégén útnak indult egy másik haditengerészeti támadó kötelék, a USS Dwight D. Eisenhower repülőgéphordozó vezetésével. Az amerikai adminisztráció korábbi közlése szerint az amerikai haderő megerősítésének célja a térségbeli elrettentő erő fokozása.

Közben hétfő éjjel a Kreml sajtószolgálata azt közölte: a palesztin-izraeli konfliktus kiéleződéséről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel.

A moszkvai tájékoztatás szerint a megbeszélés középpontjában a palesztin-izraeli konfliktus „hirtelen eszkalálódása miatt kialakult válsághelyzet állt”. Putyin őszinte részvétét fejezte ki az életüket vesztett izraeliek családtagjainak és hozzátartozóinak, egyúttal hangsúlyozta, hogy

határozottan elutasít és elítél minden olyan akciót, amelynek áldozatai civilek, köztük nők és gyermekek.

Az orosz vezető tájékoztatta az izraeli miniszterelnököt azokról a lépésekről, amelyeket Oroszország tett a helyzet normalizálásának, az erőszak további eszkalálódásának megakadályozása és egy, a Gázai övezetben bekövezendő humanitárius katasztrófa megelőzése érdekében. Egyebek között ismertette az izraeli féllel a palesztin, egyiptomi, iráni és szíriai vezetővel hétfőn előzőleg lefolytatott telefonos megbeszélések legfontosabb elemeit

Putyin közölte, hogy Oroszország továbbra is kész előmozdítani a konfliktus diplomáciai rendezését.

Az orosz államfő Netanjahut megelőzően Bassár el-Aszad szíriai, Ebrahim Raiszi iráni, Abdel-Fattah asz-Szíszi egyiptomi és Mahmúd Abbász palesztin vezetővel tárgyalt. A Kreml által kiadott tájékoztatás szerint Putyin és hivatali partnerei aggodalmukat fejezték ki a harci cselekmények eszkalálódása, valamint amiatt, hogy a konfliktus regionális háborúvá fajulhat.

A tárgyalópartnerek a moszkvai közlés értelmében különös figyelmet fordítottak a Gázai övezetben kialakult humanitárius válságra, a tűz beszűntetésének és a humanitárius fegyvernyugvás sürgős szükségességére, hogy minden rászoruló sürgős segélyt kaphasson. Putyin elfogadhatatlannak nevezte a civilek elleni erőszakot.

A Kreml a konfliktus kiéleződésének okát a rendezési folyamat hosszas stagnálásában nevezte meg.

Oroszország elvi álláspontja szerint újra kell indítani a folyamatot a probléma hosszútávú és igazságos megoldása, valamint a független Palesztina – Izrael békés szomszédja – létrehozása érdekében.

Moszkva kifejezte készségét arra, hogy megerősítse a koordinációt minden konstruktív partnerrel a harci cselekmények mielőbbi leállítása érdekében, ahogy ez az ENSZ Biztonsági Tanácsához benyújtott határozattervezetében is áll.

Putyin az asz-Sziszivel folytatott megbeszélésén külön kitért arra a segítségre, amelyet Egyiptom nyújthat Oroszország és a többi FÁK-tagállam állampolgárainak a Gázai övezetből való evakuálásához.

Ugyanakkor az izraeli a miniszterelnöki hivatal közlése szerint

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Putyinnal folytatott beszélgetésen leszögezte: Izrael nem áll meg addig, amíg el nem pusztítja a Hamász katonai és kormányzati képességeit.

„A miniszterelnök világossá tette, hogy Izraelt aljas és kegyetlen gyilkosok támadták meg, elszántan és egységesen indult a háborúba, és nem áll meg, amíg el nem pusztítja a Hamász katonai és kormányzati képességeit” – áll a közleményben.

Mindeközben

Irán egy lehetséges „megelőző csapásra” figyelmeztetett Izrael ellen „az elkövetkező órákban”, mivel az izraeli hadsereg szárazföldi offenzívára készül a Gázai övezetben.

Teherán már többször figyelmeztetett, hogy a Gázai övezet elleni szárazföldi invázió más frontokon is választ váltana ki, ami regionális konfliktus kirobbanásához vezethet.

„Az ellenállás tengelye megelőző akciója következhet az elkövetkező órákban” – mondta Hoszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter az állami televíziónak, utalva a Hezbollah vezetőjével, Haszan Naszrallahhal szombaton tartott találkozójára.

Hétfőn Amir-Abdollahian azt mondta, hogy az „ellenállás tengelye” – az Izraellel szemben ellenséges államok és szervezetek informális megnevezése – nem fogja hagyni, hogy a zsidó állam „azt tegye Gázában, amit akar”.

Ebrahim Raiszi iráni elnök szintén hétfőn arra figyelmeztetett, hogy az idő fogytán van a politikai megoldás eléréséhez, és óva intett attól, hogy az Izrael és a Hamász közötti háborút más frontokra is kiterjesszék.

Eközben hétfőn este Hálid Mesál, a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet volt vezetője azt közölte:

magas rangú tisztek is vannak az elhurcolt izraeliek között.

Mint mondta, az izraeli védelmi erők gázai hadosztályának tisztjeiről van szó.

Mesál, aki jelenleg a Hamász szórvány ügyekért felelős irodáját vezeti, hangsúlyozta, a szervezet minden erőfeszítést megtesz, hogy a túszokat nyomásgyakorlási eszközként felhasználja az izraeli börtönökben raboskodó hatezer palesztin fogoly szabadon engedése érdekében.

Mesál az al-Arabi televíziónak adott interjút, amelyet az egykori Hamász-vezér Telegram-oldalán is közzétettek. Abu Ubajda, a szervezet fegyveres ágának, az Izz ad-Dín al-Kasszám Brigádoknak a szóvivője egy közzétett videófelvételen arról számolt be, hogy

200-250 izraeli túszt tartanak fogva a Gázai övezetben.

Abu Obeida, a szervezet fegyveres ágának, az Izz ad-Dín al-Kasszám Brigádoknak a szóvivője egy közzétett videófelvételen arról számolt be, hogy 200-250 izraeli túszt tartanak fogva a Gázai övezetben. Elmondta, hogy 200 túszt a Hamász, a többit egyéb szélsőséges csoportok tartanak fogva.

Azt állította, hogy a külföldiek nem foglyok, hanem vendégek a Gázai övezetben. Hangsúlyozta, hogy el fogják engedni őket, amint a jelen körülmények véget érnek.

Obeida közölte azt is, hogy

izraeli légicsapásokban 22 túszuk vesztette életét.

A Hamász közzétett egy videót is az egyik túszról. Ez az első ilyen felvétel, amit nyilvánosságra hoztak. Ezen egy fiatal nő látható, akinek bekötözték karján lévő sebét. „Huszonegy éves vagyok és Shohamból jöttem” – mondja a nő a közel egyperces felvételen. Hozzátette, hogy jelenleg a Gázai övezetben van és ott egy kórházban kapott ellátást. „Hozzatok ki innen, amilyen gyorsan csak lehet” – kérte.

Egyelőre nem tudni, hogy a videó pontosan hol, mikor és milyen körülmények között készült. Sajtójelentések szerint egy izraeli állampolgárról van szó, aki francia állampolgársággal is rendelkezik, és Izrael déli részén jelentették eltűntként a Hamász támadása nyomán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Hackerek: 400 000 körül lehet az ukrajnai háborúban meghalt oroszok száma

A kiszivárgott halálozási nyilvántartások szerint az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdete óta 394 000 és 450 000 között van azon halottak száma, akik Oroszország oldalán harcoltak, vagy más módon kapcsolódtak a háborúhoz.

Hackerek: 400 000 körül lehet az ukrajnai háborúban meghalt oroszok száma
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Krakkói lövöldözés: újabb holttesteket találtak, szélsőjobboldali szimpatizáns az elkövető

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő. Valószínűleg mindhárman a támadó közvetlen családtagjai, tette hozzá.

Krakkói lövöldözés: újabb holttesteket találtak, szélsőjobboldali szimpatizáns az elkövető
2026. november 07., szombat

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren

Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren
2026. november 07., szombat

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó

Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk

Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk
2026. november 06., péntek

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?

Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?
2026. november 06., péntek

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában

„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért

Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért
2026. november 05., csütörtök

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket

Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket
2026. november 05., csütörtök

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban

Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban
Hirdetés
Hirdetés