
Nicolas Cruz
A floridai középiskolában szerdán tömeggyilkosságot elkövetett Nicolas Cruz beismerte tettét. Közben az amerikai iskolákban megerősítették a rendőri jelenlétet, megszaporodtak az iskoláknak címzett fenyegetések.
2018. február 16., 19:132018. február 16., 19:13
2018. február 16., 19:432018. február 16., 19:43
A rendőrség pénteki tájékoztatása szerint a 19 éves Nikolas Cruz csütörtökön a bíróságon beismerte tettét. A bíróság 17 rendbeli, előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság ügyében emelt vádat ellene, kizárva az óvadék fejében lehetséges szabadlábra helyezést.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) pénteken elismerte: korábban kapott bejelentést arról, hogy Cruz potenciális veszélyforrás. Ben Bennight, az egyik videómegosztó portál felhasználója ugyanis tavaly bejelentette: a portálon Cruz olyan képsort jelentetett meg, amelyen arról beszélt, hogy iskolai lövöldöző lesz belőle. Az FBI akkor csaknem fél órán keresztül beszélgetett erről a bejelentővel, de nem tudni, vajon tett-e óvintézkedéseket vagy figyelte-e Nikolas Cruzt.
A CNN hírtelevízió megszólaltatta Cruz egyik ismerősét, aki elmondta: Nikolas Cruz úgy szokott bemutatkozni, hogy „helló, Nick vagyok, iskolai lövöldöző”.

Tizenhét rendbeli, előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság miatt emelnek vádat Nikolas Cruz, a floridai iskolai lövöldözés gyanúsítottja ellen – értesült a The Washington Post csütörtökön. Az FBI-t korábban értesítették a fiatal elhajlásairól.
Közben az amerikai iskolákban szerte az országban fokozták az iskolák védelmét. Megerősítették a rendőri jelenlétet, és a The Washington Post című lap információi szerint különös figyelemmel követik a problémás magatartású diákokat. A floridai mészárlás óta megszaporodtak az iskoláknak címzett fenyegetések. Ezek elsöprő többsége hamisnak bizonyult, de például az Arkansas államban lévő Fayetteville város középiskolájában letartóztattak egy diákot, aki azzal fenyegetőzött, hogy „szétlövi az iskolát, úgy, ahogyan azt Floridában tették".
A dél-karolinai Spartanburgban szintén letartóztattak egy diákot, mert az egyik videómegosztóra olyan képet tett fel, amelyen maszkkal és lőfegyverrel látható, s hozzá azt a feliratot írta: „holnap Florida, második forduló”.
kjj \ kpt
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!