
2011. november 29., 08:432011. november 29., 08:43
A kormány annak ellenére döntött így, hogy a belügyminisztérium szakértői csoportja által készített elemzés ezt a lépést nem javasolja, megalapozatlannak tartja. Az elemzést a belügyminiszter a kormány elé terjesztette, amely azt akkor tudomásul vette. A belügyminisztérium szakértői elkészített elemzésükben azonban ismételten arra a következtetésre jutottak, hogy a kommunista párt tevékenysége felfüggesztéséhez nincs meg a jogalap, ami éles bírálatokat váltott ki a KSCM betiltását leginkább szorgalmazó jobboldali politikusok körében.
„A hivatalnokok becsapták a minisztert, amikor nem készítették el a beadványt” – jelentette ki a napokban Jaromír Stetina, a TOP 09 párt szenátora. Stetina azt ajánlotta a kormánynak, hogy a bírósági beadványhoz használja fel azt az anyagot, amelyet az általa vezetett szenátori bizottság készített korábban ez ügyben. „Nem beadvány, hanem egy újabb elemzés készült” – reagált Alexandr Vondra (ODS) védelmi miniszter is. Szerinte a belügy álláspontja elfogadhatatlan. A védelmi tárca az anyag átdolgozását követeli a kormánytól.
„A kormány azt a feladatot adta a belügyminisztériumnak, hogy a legfelsőbb közigazgatási bíróságnak készített beadványában szólítsa meg a szakértőket is, és vegye figyelembe véleményüket” – reagált a bírálatokra Denisa Cermáková, a tárca szóvivője. Megjegyezte: a szakértők a Stetina vezette bizottság anyagát is áttanulmányozták, de abban sem találtak elfogadható érveket. „A végső döntés a kormány kezében van” – húzta alá a belügyi szóvivő. Ismételten leszögezte. A tárca szakértők bevonásával sem talált olyan érveket, amelyek jogalapot teremtenének a kommunista párt törvényen kívül helyezéséhez.
A belügyminisztérium szakértőinek elemzése szerint Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjára egyetlen ok sem vonatkozik azok közül, amelyeket korábban a legfelsőbb közigazgatási bíróság határozott meg egy politikai párt megszüntetésére. A szakértők nem találtak semmiféle bizonyítékot arra nézve, hogy a kommunista párt tevékenysége sértené az ország alkotmányát, törvényeit, a demokratikus államberendezkedést, illetve hogy a párt olyan szervezetekkel működne együtt, amelyek erőszakkal próbálnák hatalomra juttatni a kommunista ideológiát.
„Figyelembe kell venni azt is, hogy a párt immár húsz éve egy demokratikus jogállam keretei között működik, s eddig semmi jele sincs annak, hogy a társadalom a demokratikus választásokon ne tudná tisztázni viszonyát a KSCM-hez” – állítja a belügy. A hatályos cseh törvények szerint a kormány az egyetlen olyan szerv, amely jogosult javaslatot tenni egy-egy párt vagy mozgalom tevékenységének a felfüggesztésére, illetve a tömörülés feloszlatására.
Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja a korábbi állampárt, Csehszlovákia Kommunista Pártjának rendszerváltás utáni felbomlása után jött létre. Nem tartja magát a CSKP jogutódjának. A parlamenti választásokon általában 10-15 százalék közti eredményt ért el. Az új kommunista párt betiltását évek óta szorgalmazza a cseh jobboldal, de eddig sikertelenül. Mirek Topolánek kormányának a kommunista párt tevékenységének felfüggesztését célzó beadványát a bíróság elutasította, miután alaptalannak minősítette. A cseh sajtóban megjelent vélemények többsége szerint a kommunista párt tevékenységét a rendszerváltás idején lett volna esetleg érdemes betiltani. Miután ez különböző okok miatt nem történt meg, ma a párt betiltása állítólag nehezen indokolható.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.