
A március ötödikei szlovákiai parlamenti választás a megmaradásról és az önbecsülésről szól – jelentette ki a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke szerdán Révkomáromban, a felvidéki magyar párt kampányzáróján.
2016. március 03., 17:132016. március 03., 17:13
Berényi József (képünkön) a rendezvényen rendkívülinek nevezte a hétvégi szlovákiai parlamenti választás tétjét. „Ez a kihívás a megmaradásunkról és az önbecsülésünkről szól, arról, hogy van-e még a magyarságban annyi erő, hogy egy magyar pártot visszajutasson a parlamentbe, van-e még politikai ereje ennek a közösségnek\" – hangsúlyozta.
Hozzátette: meggyőződése, hogy a felvidéki magyar közösségnek megvan ez az ereje, és ez a közös erő fogja visszajuttatni az MKP-t a parlamentbe. Az MKP politikusa rávilágított: pártja kizárólag magyar szavazatokkal számolhat, ezekből pedig 9 százaléknyi van, aminek nagyobb hányadát kell megszerezniük a bejutáshoz, ezért a párt nyitott, sok új, fiatal a politikában kevésbé ismert arcot felvonultató választási listát és olyan programot állított össze, amely az összes szlovákiai párt közül egyedüliként vállalja fel a magyarság megmaradásának kérdéseit.
A kampányzáró rendezvényen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke is felszólalt. Kelemen azt hangsúlyozta: a számbeli kisebbségbe szorult magyar közösségeknek „jó válaszokat” kell adniuk ahhoz, hogy meg tudják őrizni identitásukat, ezért arra biztatja a felvidéki magyarokat, hogy március ötödikén ne engedjék eltűnni azt a reményt, amely néhány év után ismét itt van előttük, s amely elsősorban önmaguk felépítéséről szükséges képviseletük megteremtéséről szól.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!