
Bugár Béla
Bejelentette lemondását Bugár Béla, a Most-Híd elnöke vasárnap, a szlovák–magyar vegyes párt gyenge választási eredményére reagálva.
2020. március 01., 12:012020. március 01., 12:01
2020. március 01., 14:242020. március 01., 14:24
A Most-Híd a parlamenti választáson nagyon gyengén szerepelt, a nem hivatalos végeredmények szerint a 13. helyen végzett a voksok 2,05 százalékát megszerezve. Ez kevesebb, mint egyharmada a négy évvel korábbi eredményüknek. „Az eredmény nagyon rossz, sokkal jobbat vártunk” – mondta Bugár. Bejelentette: lemond a pártelnöki posztról, de nem távozik teljesen a politikából, mint mondta, továbbra is segíteni akarja pártját.
Ugyanakkor Ravasz Ábel – a párt egyik fiatal politikusa, egyik alelnöke és jelenlegi kampányfőnöke – jelezte, megvan az ambíciója arra, hogy a párt elnöke legyen. Hozzátette: nem ő az egyedüli aspiráns.
Az új szlovák parlamentbe a szombaton tartott választáson hat párt jutott be a választási jegyzőkönyvek több mint 99 százalékának összesítése alapján. Az első helyen a jobboldali Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) végzett 25 százalékos eredménnyel, megelőzve a távozó kormány legerősebb pártját a Robert Fico vezette, Irány - Szociáldemokráciát (Smer-SD), amely a szavazatok 18,29 százalékát szerezte meg.
Magyar képviselet nem jutott be a pozsonyi parlamentbe. A Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) néven indított közös magyar lista a voksok 3,9 százalékát szerezte meg.

Taroltak az ellenzéki pártok és a jobboldali Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nyerte a nyolcadik szlovákiai parlamenti választást, megelőzve a távozó kormány legerősebb pártját a Robert Fico vezette, Irány – Szociáldemokráciát (Smer-SD), magyar képviselet pedig nem jutott be a törvényhozásba.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
1 hozzászólás