Orbán Viktor: kilenc éve született döntés arról, hogy a magyar nemzet történelmének legsötétebb napja ne csak lesújtson, hanem erőt is adjon, „egymáshoz is emeljen minket”.
Fotó: MTI
Együtt akarunk működni a szomszédainkkal, és aki velünk együttműködik, az jól is jár – fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sátoraljaújhelyen, a nemzeti összetartozás napján rendezett ünnepségen.
2019. június 04., 19:412019. június 04., 19:41
2019. június 04., 20:572019. június 04., 20:57
A miniszterelnök elmondta, kilencvenkilenc évvel Trianon után „mi, magyarok bátran kihúzhatjuk magunkat: megmaradtunk!”
„Itt vagyunk Európa közepén a szétszakítottság, a háborúk és a diktatúrák ellenére is” – mondta a kormányfő a Rákóczi Szövetség tulajdonában lévő Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontban. Orbán Viktor hangsúlyozta,
Arról is beszélt, hogy „gazdasági, kulturális és katonai erőnk napról napra látványosan gyarapodik. Ideje, hogy használjuk. A kérdés csak az, hogy mire”. Kormánya válasza az – mondta –, hogy ezt az erőt a közép-európai népek összefogása érdekében kell felhasználni.
„A száz év magyar magány véget ért (...), és ma már mérföldekre vagyunk attól, ahonnan a Szovjetunióból kiszabadulva 30 éve elindultunk” – hangsúlyozta.
Felidézte továbbá, hogy kilenc éve született döntés arról, hogy a magyar nemzet történelmének legsötétebb napja ne csak lesújtson, hanem erőt is adjon, „egymáshoz is emeljen minket”.
Trianonról úgy fogalmazott:
Az azóta eltelt idő semmit nem változtatott azon a tényen – folytatta –, hogy ami 99 éve történt, az nem tárgyalás volt, hanem diktátum, büntetés a háború elvesztéséért.
A döntés mögött a győzteseknek semmiféle erkölcsi fölényük nem volt, csak erőfölényük, olyan emberek millióit büntették meg, akik mentek, mert a hazájuk szólította őket, és nem tehettek róla, hogy egy olyan háborúban kellett harcolniuk, amelynek nem volt jó, igazságos oldala – mondta a kormányfő, hozzáfűzve: a győztesek felsőbbrendű, egész nemzeteket büntető döntései nem a szabadság, nem a béke, hanem újabb ellenségeskedés, a diktatúrák és a későbbi háborúk magvait vetették el Európában.
„Egymás után értek minket a nemzetiszocializmus, majd a kommunizmus ökölcsapásai, amelyekhez a talajt a békediktátumok készítették elő” – fogalmazott, megjegyezve azt is, hogy a második világháború után egész Közép-Európát „odadobták” a Szovjetuniónak és a kommunista világrendnek.
A táborban összegyűlt fiataloknak Orbán Viktor azt mondta: bárhonnan is érkeztetek, Magyarországon itthon vagytok, Magyarország a ti otthonotok is”.
– tette hozzá.
A kormányfő II. Rákóczi Ferencet is méltatta, kiemelve, máig kötelez az a parancsolat, amely úgy szól: „Isten segedelmében bízva harcolni és dolgozni egy szabad és magyar hazáért”.
– zárta szavait a miniszterelnök.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntőjében – a Kárpát-medencéből és szerte a nagyvilágból érkezett mintegy ezer fiatal előtt – azt mondta: céljuk újjáépíteni, újjászőni a magyarság kapcsolatait, a szövetség a magyar nemzetpolitika építőköve. Munkásságukat ismertetve megemlítette, hogy a Rákóczi Szövetség pályázata segítségével 2500 fiatal vehetett részt Ferenc pápa múlt heti csíksomlyói szentmiséjén.
Most pedig „itt, Rákóczi földjén ünnepeljük az összetartozást” – hangoztatta a nemzeti összetartozás napjának sátoraljaújhelyi ünnepségéről szólva Csáky Csongor.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!