2011. november 01., 14:562011. november 01., 14:56
A kétoldalú tárgyalások egyik központi témája a Szerbiában élő román és vlah kisebbség helyzete volt. „Barátokként tárgyaltunk a nemzeti kisebbségekről, az országunkban élő vlahokról. Vannak olyan szerb állampolgárok, akik vlahnak vallják magukat, vannak, akik románnak, és olyanok is, akik szerint a románok vlahok. Tiszteletben tartjuk állampolgáraink azon jogát, hogy az európai követelményekkel összhangban annak vallják magukat, aminek akarják. Ez magába foglalja a nyelvek védelmét is” – mondta Borisz Tadics szerb államfő.
Traian Băsescu szerint hasznos párbeszédet folytatott szerb kollégájával a nemzeti kisebbségek kapcsán. Emlékeztetett: a vlahok egy része román származásúnak vallja magát, mások viszont nem ismerik el a vlahok román eredetét, és a román állam nem is kényszerít erre senkit. „Ugyanakkor egyértelmű, hogy akik román eredetűnek vallják magukat, azok számára biztosítani kell a jogot nyelvük és kultúrájuk tiszteletben tartására” – szögezte le Băsescu.
A román államfő ugyanakkor biztosította szerb kollégáját, hogy Románia semmilyen probléma – így a vlahok ügyének – megoldásához sem köti azt, hogy elfogadja, hogy Szerbia az Európai Unió társult tagjává váljon.
„Ez nem is lenne lehetséges, hiszen ma november elseje van, az Európai Bizottság pedig december 9-én ül össze, hogy Szerbia csatlakozásáról döntsön. Így nem maradna idő megoldani a vlahok problémáját, ami már évek óta téma. Mi mindig fölvetettük és föl is fogjuk vetni azon vlahok kérdését, akik románnak vallják magukat. Ennek azonban nincs köze a társulási szerződés jóváhagyásához” – szögezte le az államfő. Hozzátette, a román képviselőház már ratifikálta is Szerbia társulási szerződését, és reményét fejezte ki, hogy a szenátus is hamarosan követi példáját.
Băsescu keddi kijelentései szöges ellentétben állnak Viorel Badea demokrata-liberális párti (PDL) szenátor október 11-i kijelentéseivel. Akkor az államfőhöz közel álló kormánypárt felsőházi honatyája leszögezte: amennyiben Szerbia továbbra sem hajlandó biztosítani az országban élő román és vlah kisebbség jogait, Bukarest megvétózza az ország EU-társulási szerződését.
A román államfő egyébként azt is megismerte, hogy Románia továbbra sem ismeri el a Szerbiából kivált Koszovó függetlenségét, mivel az ottani szerb-albán konfliktust a bukaresti álláspont szerint tárgyalásos úton kell rendezni.
Traian Băsescu egyébként szerdán a Timok völgyébe is ellátogat, ahol az ottani románok képviselőivel találkozik.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.