Hirdetés

Băsescu Moldovában: ha kérik, egyesülünk

Csak kérjék és megvalósítjuk – így reagált szerdán este Traian Băsescu Chişinăuban egy fórumon az egyik résztvevő felvetésére, hogy előbb Románia és Moldova egyesülését kellene megvalósítani, csak aztán Moldova európai uniós integrációját.

Balogh Levente

2013. július 18., 16:372013. július 18., 16:37

2013. július 18., 16:462013. július 18., 16:46

A román államfő egynapos moldovai látogatása egyik utolsó programpontjaként találkozott a helyi civil szféra képviselőivel, az egyesülés ötletét pedig egy lány vetette fel, aki szerint országa számára túlságosan hosszú az EU-csatlakozás időpontjáig becsült 10-15 évet kivárni. Băsescu Moldova uniós integrációja kapcsán kifejtette: annak révén a két ország ugyanúgy találkozik majd, mint az 1918-as egyesüléskor.

Az ország uniós csatlakozásának időpontja kapcsán ugyanakkor mérsékeltebb hangnemet ütött meg: leszögezte, hogy ahhoz előbb le kell zárni a transznisztriai konfliktust. Mint ismeretes, a szakadár Dnyeszter menti köztársaság nem ismeri el Chişinău fennhatóságát, és a tiraszpoli rezsimet Moszkva is támogatja – igaz, hasonlóan a világ többi országához, Oroszország sem ismerte el független államként Transznisztriát.

Băsescu szerint Chişinău öt-hat év múlva kezdheti meg a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. „A csatlakozási tárgyalásokat azonban a transznisztriai konfliktus megoldásáig nem lehet lezárni. Az EU már megtanulta a ciprusi leckét. Keserű leckéről van szó, hiszen egy területi problémákkal küzdő ország lett uniós tag, ami rengeteg kellemetlenséget okozott a Törökországgal ápolt viszonyban és a görög-török kapcsolatokban\" – jelentette ki az államfő.

Băsescu kitért Szerbia helyzetére is, amelynek engednie kellett Koszovó ügyében, és normalizálnia kell a viszonyt Pristinával annak érdekében, hogy megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat.  Rámutatott: Moldovának kezdeményeznie kell a konfliktus megoldását, Románia pedig nem alakít ki saját álláspontot, hanem Chişinău álláspontját támogatja majd. Leszögezte ugyanakkor: abból kell kiindulni, hogy Moldova egy talpalatnyi területéről sem mond le. Băsescu megjegyezte: az a tény, hogy novemberben Vilniusban aláírják a társulási és szabadkereskedelmi szerződést az EU és Moldova között, visszafordíthatatlanná teszi a Pruton túli ország európai irányultságát.

A nap folyamán egyébként a román államfő tárgyalt Dorin Chirtoacă chişinăui polgármesterrel is, aki félig-meddig viccesen azt javasolta neki, hogy vegye föl a moldovai állampolgárságot, és induljon el az ottani választásokon. Băsescu egy későbbi interjúban nem zárta ki, hogy az ország iránti tiszteletből mandátuma jövő év végi lejártát követően moldovai állampolgárságért folyamodik. Chirtoacă egyébként azt kérte Bukaresttől, hogy minden moldovai önkormányzatnak folyósítson évi 50 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást infrastruktúra-fejlesztésre. Szerinte ez az összeg nem nagy, csupán az ország költségvetésének 0,1 százaléka. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
Hirdetés