2011. augusztus 18., 17:092011. augusztus 18., 17:09
Obama, aki ezzel de facto először szólította fel lemondásra a szíriai vezetőt, egyúttal újabb szankciókat hirdetett meg Szíria ellen. Az elnök befagyasztatott minden szíriai állami vagyont, ami amerikai joghatóság alá tartozik és honfitársai számára megtiltott minden ügyletet a hivatalos Damaszkusszal.
Az elnöki közlemény szerint Washington nem kényszeríti ki az átmenetet, annak megvalósítása a szíriai nép dolga, „de támogatni fogjuk a végkimenetet azzal, hogy nyomást gyakorolunk Aszadra, hogy álljon el az átalakulás útjából”. A szankcióról szóló rendeletben az elnök így fogalmazott: „a szíriai nép érdekében, eljött az idő, hogy Aszad elnök félreálljon.”
Amíg az amerikai vezetés korábban azt sürgette a szíriai elnöktől, hogy álljon a demokratikus reformok élére, vagy álljon el az útjukból, a mostani állásfoglalás az első lehetőséggel már nem foglalkozik.
A szankciók a szíriai olajra és olajtermékekre is vonatkoznak, és egyúttal megtiltják az amerikai állampolgárok számára a szíriai beruházást. Washington már korábban is vezetett be gazdasági büntetőintézkedéseket az Aszad-rendszer ellen, de azoknak eddig kevés foganatjuk volt.
Az Egyesült Államok azzal vádolja Szíriát, hogy támogatja a terrorizmust, beavatkozik a libanoni belügyekbe, segíti a palesztin szélsőségeseket és az amerikai csapatok elleni erőszakra bujtogat Irakban.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.