
A Nézőpont Intézet felmérése szerint a teljes magyar népesség 12 százaléka Bajnai Gordont, 7 százaléka Mesterházy Attilát támogatja, 39 százalék viszont továbbra is Orbán Viktort szeretné kormányfőnek.
2013. augusztus 28., 19:332013. augusztus 28., 19:33
A kutatást a Heti Válasz számára készítette az intézet, és a hetilap tegnap hozta nyilvánosságra. A Nézőpont augusztus 21. és 24. között ezer ember megkérdezésével készült reprezentatív felmérése alapján a teljes népességben 12 százalék támogatná az Együtt-PM szövetség vezetőjét és 7 az MSZP elnökét, míg a kormányváltást akarók körében 26 százalék választaná Bajnai Gordont, 16 százalék pedig Mesterházy Attilát.
Abban a kérdésben, hogy melyiküknek van nagyobb esélye legyőzni Orbán Viktort, kiegyenlítettebb eredmény született: a kormányváltást akarók 35 százaléka Bajnait, 30 százaléka Mesterházyt tartja esélyesebbnek. Ugyanakkor a teljes népesség 39 százaléka továbbra is Orbán Viktort szeretné miniszterelnöknek –olvasható az elemzésben. Az Együtt-PM szövetség múlt pénteken jelentette be: közvélemény-kutatással döntené el, hogy ki legyen a baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Az MSZP erre azt javasolta, tartsanak előválasztást mind a 106 egyéni választókerületben és a kormányfőjelölt személyéről is.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!