
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke
Fotó: Facebook
Az Európai Unió 27 tagállama elfogadta az Egyesült Királyság kérését, hogy rugalmasan halasszák el az ország kiválását az Európai Unióból 2020. január 31-ig – jelentette be hétfőn a Twitteren Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
2019. október 28., 12:222019. október 28., 12:22
2019. október 28., 12:592019. október 28., 12:59
Donald Tusk közölte: 2020. január 31-ig elhalasztják az Egyesült Királyság kiválását az Európai Unióból. „A huszonhetek brüsszeli EU-nagykövetei egyhangúlag megegyeztek a jelenleg érvényes október 31-ei határidő rugalmas kiterjesztéséről” – írta az Európai Tanács elnöke.
Szakértők szerint az úgynevezett rugalmas halasztás lényegében azt jelenti, hogy amennyiben esetleg korábban sikerül a brit kiválás feltételrendszerét rögzítő új szerződés ratifikálása, akkor a szigetország tagsága akár november 30-án vagy december 31-én is megszűnhet. A hétfői ülés csak 15 percig tartott, miután Emmanuel Macron francia elnök a Boris Johnson brit kormányfővel folytatott telefonbeszélgetését követően vasárnap jelezte, hogy országa nem torpedózza meg a döntést. Franciaország ezt megelőzően azon az állásponton volt, hogy egy rövidebb halasztás megfelelőbb lenne.
Sok múlhat ugyanakkor azon, hogy miként szavaz hétfőn a brit törvényhozás az előrehozott parlamenti választás kiírását célzó indítványról. Boris Johnson múlt kedden bejelentette, hogy kormánya szünetelteti a kiválási megállapodás ratifikációs folyamatát, miután a londoni parlament alsóháza elfogadta a szerződés általános alapelveit, de leszavazta az annak jóváhagyására kidolgozott rendkívül feszes menetrendet. Johnsont törvény kötelezi arra, hogy a határidő kiterjesztését kérelmezze 2020. január 31-ig.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!