2011. október 20., 15:242011. október 20., 15:24
Tőkés a romániai politikai helyzetről és az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásáról tájékoztatta vendéglátóját. „A frissen bejegyzett néppárt az erdélyi magyarok hatékony képviseletét kívánja felvállalni, azért, hogy a romániai rendszerváltozás után közösen kitűzött céljaink megvalósuljanak. Vissza kell hoznunk azokat is, akik az eddigi sikertelenség és az általános korrupció miatt elfordultak a közélettől és passzívakká váltak” – mondta, majd arra mutatott rá, hogy a politikai sokszínűség természetes jellemzője egy olyan közösségnek, amely demokráciát akar.
Amennyiben kellő bölcsesség lesz a magyar vezetőkben, az Erdélyi Magyar Néppárt jelenléte nagyban megerősítheti a magyarok képviseletét, illetve az Európai Néppárt romániai bázisát. Tőkés László ugyanakkor gratulált a Néppártnak a legutóbbi, bonni kongresszusán elfogadott, a kisebbségek védelmére vonatkozó határozatához, hozzátéve, hogy: „a magunk rendjén mi is hozzá szeretnénk járulni a Néppárt új programja kisebbségpolitikai részének a kidolgozásához”.
Wilfried Martens a romániai magyarok általános helyzetéről, illetve a területi-adminisztratív reformról érdeklődött. Tőkés László rávilágított, hogy, amint a működő nyugati példák is bizonyítják, az erdélyi magyar közösség megmaradásának záloga csakis a területi és a kulturális autonómia lehet, de szerinte az immár másfél évtizedes RMDSZ-es kormányzati részvétel ellenére, ezen a téren alig mutatkozik előrehaladás. A regionális átszervezés jelenlegi tervezete a magyarok számára egyenesen a „feldarabolás” és az abszolút kisebbségbe szorítás veszélyét hordozza. Ezért is nagyon fontos a közösségi célok mentén megvalósítható plurális összefogás, amely természetesen egyetlen párt monopólium-helyzetével sem jelenthet egyet.
Az Európai Néppárt elnöke, Belgium egykori miniszterelnökeként a hazája német ajkú polgárait megillető autonómiát ajánlotta példaként vendégei figyelmébe, a jelenlegi rendszer ugyanis az ő kormánya idején jött létre.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.