
Fotó: 123RF
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön kiadott nyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte a mianmari hadsereg által december 24-én elkövetett gyilkosságokat, és további szankciókat helyezett kilátásba.
2021. december 30., 11:542021. december 30., 11:54
Josep Borrell arra reagált, hogy a mianmari hadsereg karácsonykor az ország keleti részében fekvő Kaja államban több mint harminc embert lőtt agyon, köztük nőket és gyerekeket, valamint humanitárius munkásokat. A közösségi médiában megjelent képek szerint több áldozat összekötözött holttestét elégették.
Az uniós főképviselő nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a gyilkoságok az emberi jogok és a nemzetközi jog, köztük a humanitárius jog megsértése, felelőseit mihamarabb el kell számoltatni.
Kijelentette: tekintettel a fokozódó erőszakra Mianmarban, határozottabb nemzetközi intézkedésekre van szükség, beleértve a fegyverembargót is. Az EU készen áll arra, hogy további szankciókat vezessen be a katonai rezsimmel szemben – fogalmazott.
A szankciós jegyzékbe vettek száma jelenleg 25.
Borrell végezetül hangsúlyozta azt is, hogy szavatolni kell a teljes körű, biztonságos és akadálytalan humanitárius hozzáférést minden rászoruló számára, valamint a humanitárius munkát végzők védelmét és biztonságát.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!