
Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök
Fotó: Facebook
Nikola Gruevszki korábbi macedón miniszterelnök kiadására szólította fel Magyarországot az Európai Parlament (EP) csütörtöki jelentésében, amely szerint eljárásukkal a magyar hatóságok beavatkoztak Macedónia belügyeibe.
2018. november 29., 14:482018. november 29., 14:48
2018. november 29., 16:072018. november 29., 16:07
A strasbourgi plenáris ülésen 470:116 arányban megszavazott dokumentumban arra szólították fel a magyar hatóságokat, hogy bocsássanak rendelkezésre minden releváns információt és szükséges magyarázatot a korrupció miatt jogerősen kétéves szabadságvesztésre ítélt Gruevszki ügyéről.
A képviselők szerint az eljárás beavatkozás a balkáni ország belügyeibe és a macedón igazságszolgáltatás és jogállamiság semmibevételének tekinthető. Mint írták, az EP elvárja, hogy Magyarország a „vonatkozó nemzeti és nemzetközi jogszabályoknak megfelelően” pozitívan bírálja el Szkopje kiadatási kérelmét, az egykori kormányfő elleni ítéletet ugyanis „alapos és átlátható jogi eljárás” után több bíróság is megerősítette, ráadásul a politikus ellen négy másik függő ügyben is vádat emeltek az ezeken kívül még folyamatban lévő öt bűnügyi nyomozás mellett. A képviselőtestület kiemelte: Gruevszkit a macedón igazságszolgáltatáson belül felelősségre kell vonni, az ilyen jogi eljárásokat pedig nem szabad átpolitizálni.
A Gruevszki-ügy nem szerepelt a macedón országjelentés eredetileg előterjesztett tervezetében, csak a zöldpárti, illetve a szociáldemokrata frakció által később benyújtott, majd a plénum által jóváhagyott módosító indítványokban. A szövegben üdvözölték, hogy a macedón parlament nemrég elfogadta az ország nevéről szóló alkotmánymódosítást, és így megnyílt az út az EU- és NATO-csatlakozási folyamat előtt. „A megállapodás már nagyon várt pozitívum az egész Nyugat-Balkán stabilitása és megbékélése szempontjából” – szögezték le. Az Európai Parlament üdvözölte az előrelépést több területen, ugyanakkor többek között a pénzmosás és az összeférhetetlenség elleni fellépés erősítését sürgette, hogy jobban védeni tudják az igazságszolgáltatást a politikai befolyástól. „Macedóniának emellett a jogállamiság fennmaradó hiányosságaival is foglalkoznia kell, amelyek továbbra is komoly gondot okoznak” – írták.
A Fidesz-KDNP európai képviselőcsoportja Magyarország elleni, ideológiai természetű támadásnak minősítette az elfogadott módosítókat, aláhúzva, hogy a delegáció nem szavazta meg ezt a szöveget, noha a kormány elkötelezett támogatója a nyugat-balkáni országok euroatlanti integrációjának. Tőkés László fideszes EP-képviselő hangsúlyozta, hogy a magyar hatóságok a törvényesség teljes betartásával jártak és járnak el. Továbbá azon véleményének adott hangot, hogy Gruevszki „megbuktatása, majd elítélése hátterében feltételezhetően a migrációs kérdés, illetve a Soros-lobbi áll".
Szanyi Tibor MSZP-s képviselő támogatta a határozatot, és kijelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek „a nemzetközi és az uniós jog teljes semmibevételét tükröző példátlan provokációja tudatosan kárt okoz közös európai érdekeinknek azáltal, hogy szembe megy az EU kül- és biztonságpolitikája, illetve bővítési politikája keretében együtt meghozott döntéseink egész sorával”. Szanyi Tibor emellett bűnrészességgel vádolta a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppártot, mondván, itt az újabb bizonyíték, hogy a konzervatív pártcsalád „nem képes rövid pórázon tartani Orbán Viktort, ezt a valódi diktátort”.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!