Hirdetés

„Túszul ejtett” bolgár honatyák

Újabb incidensek történtek Szófiában a kormány lemondását követelő tüntetők és a hatóságok között: kedd este a tüntetők körülzárták a bolgár parlament épületét, és emiatt 109 ember – miniszterek, képviselők, újságírók – az épületben rekedtek.

Hírösszefoglaló

2013. július 24., 14:102013. július 24., 14:10

A \"túszokat\" busszal akarták kimenekíteni a hatóságok, de a tüntetők ezt először megakadályozták, nem engedték, hogy a busz megközelítse az épületet. A tüntetők mintegy kétezren voltak az épület körül, és sokan közülük összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel. Az összecsapásokban hét tüntető és két rendőr könnyebben megsérült.

Később, helyi idő szerint fél négy tájban a rendőröknek sikerült \"utat vágni\" a tömegen át, és több kis teherautó oda tudott állni a bejárathoz – jelentette az AFP tudósítója a helyszínről. Bent rekedt újságírók pedig arról számoltak be, hogy a képviselők, miniszterek elhagyták az épületet. Később, amikor a tüntetők már sokkal kevesebben voltak, az újságírók is távozni tudtak.

Roszen Plevneliev bolgár elnök azzal a felhívással fordult a szófiai parlamentet körbevevő tüntetőkhöz szerda hajnalban, hogy őrizzék meg a demonstrációk békés és civilizált jellegét. \"A tüntetések kezdete óta most először tanúi lettünk feszültségnek és a provokáció kísérletének\" - írta az elnök közleményében, és arra kérte a tüntetőket, hogy tartózkodjanak a közrend megzavarásától.

A parlament három bizottsága jóváhagyta a kedd esti órákban a költségvetés módosítását, miután hétfőn a kormány felfelé módosította az idei évre várható államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzését.

A demonstrálók immár negyvenedik napja tüntetnek a szocialista kormány ellen. Bulgáriában az egész politikai elit ellen irányulnak a hetek óta tartó tüntetések. A megmozdulások annak ellenére is folytatódnak, hogy a kormány elvileg már megszüntette a négy héttel ezelőtt kezdődött utcai megmozdulások kiváltó okát, visszavonta Deljan Peevszki médiamágnás kinevezését a bolgár nemzetbiztonsági ügynökség (DANSZ) élére.

 A szocialistákból és a török kisebbség képviselőiből álló politikai vezetés jobb belátásra térése ellenére minden reggel 8 órakor tüntetők hada várja a szófiai parlamentbe dolgozni igyekvő képviselőket. Este 6 óra után, amikor a hivatalok már bezártak, a minisztertanács épületénél gyülekeznek a demonstrálók, követelve az alig két hónapja hivatalban lévő kormány lemondását és új választások kiírását. A tiltakozók az \"Osztavka!\" (Mondjon le!) vagy a \"Maffia!\" jelszavakat skandálva juttatják kifejezésre felháborodásukat.

Egyik nap néhányan rabruhában jelentek meg, míg máskor voltak olyanok, akik négy hatalmas színes seprűvel érkeztek, jelezve, hogy szerintük a hangadó négy politikai pártot - a kormánykoalíciót alkotó Bolgár Szocialista Pártot (BSZP) és a Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért (DPSZ) nevű formációt, a májusi előre hozott választásokat megnyerő Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) jobbközép pártot, valamint az Ataka nevű szélsőjobboldali tömörülést – ki kellene söpörni a törvényhozásból.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
Hirdetés