Hirdetés

Assange a brit Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat kiadatási ügyével

A brit Legfelsőbb Bíróságtól kérhet engedélyt a fellebbezésre svédországi kiadatása ellen Julian Assange, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket százezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítója - erről az ügyben másodfokon eljáró londoni felsőbíróság döntött hétfőn.

MTI

2011. december 05., 14:242011. december 05., 14:24

A 40 éves ausztrál állampolgárt a svéd hatóságok szexuális bűncselekmények gyanújával körözik. Assange portálja hozzávetőleges becslések szerint csaknem 400 ezer amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg.

Assange tagadja a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és meggyanúsítását politikai indíttatásúnak tartja. Tavaly decemberben vették őrizetbe Nagy-Britanniában, és idén februárban az első fokon eljáró bíróság jóváhagyta kiadatását. Ezt november elején megerősítette a londoni felsőbíróság is, ám hétfőn ugyanez a bírói fórum lehetőséget adott Assange-nak arra, hogy a kiadatási végzés ügyében közvetlenül a legfőbb brit fellebbviteli testülettől kérjen fellebbezési engedélyt.

A WikiLeaks alapítójának erre két hete van, és ez egyben azt is jelenti, hogy a kiadatási ügyben az idén már szinte bizonyosan nem születik döntés. Mindazonáltal a hétfőn megadott, utolsó jogorvoslati lehetőség azt sem garantálja, hogy a brit Legfelsőbb Bíróság érdemben foglalkozni fog Assange ügyével. E bírói fórumnak módja van a fellebbezési kérvény indoklás és külön tárgyalás nélküli elvetésére, ha úgy ítéli meg, hogy az alsóbb fokú bírósági végzések megalapozottak voltak, és nincs jogi alapja azok megtámadásának.

Assange a hétfői meghallgatásra megjelent a londoni felsőbíróságon, de amikor távozott, nem nyilatkozott a jelentős számban összegyűlt újságíróknak.

Ügyvédei az eljárás eddigi menete során több fronton támadták a kiadatási kérést, amelyet a svéd hatóságok európai elfogatóparanccsal együtt nyújtottak be a brit hatóságoknak.

A védők egyik fő érve szerint fennáll például annak a kockázata, hogy Svédország kiadja Assange-t az Egyesült Államoknak, ahol a titkos amerikai diplomáciai iratok tömeges kiszivárogtatása miatt szintén bírósági eljárás indulhat ellene.

Geoffrey Robertson, az ügyvédi csapat vezetője még azzal is megpróbált érvelni a korábbi londoni felsőbírósági tárgyalásokon, hogy Assange akár a terrorizmussal gyanúsított foglyok guantánamói börtöntáborában is kiköthet, sőt halálbüntetést is kiszabhatnak rá, ha Svédország kiadja őt az Egyesült Államoknak.

Assange védői megkérdőjelezték azt a svéd hatósági álláspontot is, hogy a kiadatási kérelemnek semmi köze a WikiLeaks-kiszivárogtatásokhoz.

A svéd vádhatóság többrendbeli szexuális bűncselekménnyel gyanúsítja Assange-t, aki tavaly Svédországban élt egy ideig, és két svéd nő tett feljelentést ellene nemi erőszak, illetve szexuális zaklatás vádjával.

Assange-t tavaly decemberi őrizetbe vétele után kilenc napig a dél-londoni Wandsworth kerület hírhedt börtönében tartották fogva, ügyvédjei szerint \"dickensi körülmények között\". Itt raboskodott annak idején más kemény bűnözőkkel együtt Ronald \"Ronnie\" Biggs, minden idők leghíresebb vonatrablója is, akinek harminc évet kellett volna ülnie, ha nem szökik meg nem egészen harminc hónap után.

Assange ügyvédei tavaly mindazonáltal elérték védencük szabadlábra helyezését, igaz, komoly áron: a WikiLeaks-alapítónak 200 ezer font készpénzóvadékot és további 40 ezer font biztosítékot kellett letétbe helyeznie annak fejében, hogy szabadlábon védekezhessen.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra

Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
2026. március 16., hétfő

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában
2026. március 16., hétfő

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”

Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak
2026. március 16., hétfő

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen
2026. március 15., vasárnap

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké

Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Orbán Viktor: április 12-én sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak

Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.

Orbán Viktor: április 12-én sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak
2026. március 15., vasárnap

Felvonták a nemzeti lobogót Budapesten, az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót Budapesten, az Országház előtt
2026. március 14., szombat

Energiaár-sokk a térségben: a kormányok egymás után avatkoznak be az üzemanyagpiacon

A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.

Energiaár-sokk a térségben: a kormányok egymás után avatkoznak be az üzemanyagpiacon
Hirdetés
Hirdetés