
Két ember, egy 44 éves apa és 11 éves lánya életét vesztette vasárnap, amikor egy lavina elsodorta őket a francia Alapokban található Val d'Isere egyik sípályáján – jelentette a BFM hírtelevízió.
2018. február 18., 20:482018. február 18., 20:48
2018. február 18., 20:482018. február 18., 20:48
A tragédia 3 ezer méteres magasságban a Pisaillas gleccsernél történt. A két párizsi lakosú síelő egy baráti csoporttal egy, a lavinaveszély miatt lezárt sípályán síelt, amikor elsodorta őket a hógörgeteg.
Cécile Ferrando, a helyi turisztikai hivatal részéről a televízióban elmondta, fél egykor hatalmas lavina volt Val d'Isere-ben, amely egy elbarikádozott, lezárt sípályát is elért.
A mentők tíz percen belül a helyszínen voltak és megkezdték az emberek ellátását, illetve keresését, de a két áldozat életét már nem tudták megmenteni.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!