
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezetre összpontosítanak a török hatóságok a két ankarai öngyilkos merénylet utáni nyomozásban – közölte hétfőn Ahmet Davutoglu török miniszterelnök.
2015. október 12., 17:572015. október 12., 17:57
Davutoglu az NTV török hírtelevíziónak adott interjújában elmondta: biztosra vezető, hogy a robbantásokat két öngyilkos merénylő hajtotta végre. A hatóságok közel vannak egyikük azonosításához, DNS-teszteket végeznek a földi maradványaiból vett mintákon. A kormányfő szerint a szombati támadások elkövetői a terrorcselekményekkel a november 1-jei parlamenti választások kimenetelét akarták befolyásolni.
Szintén hétfőn kiderült: tovább emelkedett a robbantás halálos áldozatainak száma, a török kormány közlése szerint 97-en vesztették életüket a támadásban. A török hatóságok közben beszámoltak arról, hogy a rendőrség egy rajtaütés során a dél-törökországi Adana városában őrizetbe vett négy embert, akik gyaníthatóan az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet tagjai. Az nem derült ki, hogy a rendőri intézkedésnek köze van-e a fővárosi kettős merénylethez.
A támadások elkövetőjeként eddig egyetlen csoport sem jelentkezett, de korábban nevük elhallgatását kérő török biztonsági források azt közölték, hogy az első jelek szerint az Iszlám Állam követte el a robbantásokat. A szombati kettős merénylet – mint mondták – ugyanis hasonlatosságot mutat a szíriai–török határ közelében, Suruc városában júliusban végrehajtott, 33 ember életét kioltó öngyilkos támadással. A suruci merényletért szintén az Iszlám Államot nevezték meg felelősként.
Ankarában szombaton egy békemeneten történt kettős robbantás, amely a legfrissebb adatok szerint 97 halálos áldozatot követelt, és legalább 160 embert megsebesített. A kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) vasárnap azt közölte, hogy adataik szerint 128-an vesztették életüket a terrortámadásban.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!