
Andrzej Duda szerint Oroszország most világosan látja, hogy Ukrajna erős, határozott támogatást kap
Fotó: Facebook/Andrzej Duda
Fordulópont lehet az ukrajnai háborúban Joe Biden amerikai elnök döntése, hogy az ukrán haderő Oroszország területén belüli célpontok ellen is felhasználhatja az ATACMS amerikai rakétarendszereket – jelentette ki hétfői sajtóértekezletén Andrzej Duda lengyel elnök.
2024. november 18., 21:512024. november 18., 21:51
Az államfő „nagyon drasztikusnak” nevezte az Ukrajnával szembeni vasárnapi orosz légitámadást, és utalt az észak-koreai katonák bevetésére is Oroszország oldalán. Közölte: elégedettséggel nyugtázta Biden döntését, valamint azt, hogy az Egyesült Államok után Franciaország és az Egyesült Királyság is hasonló döntést hozott.
– jelentette ki a lengyel elnök. Hozzátette: ez a háborúnak nagyon fontos pillanata, „sőt talán fordulópont is”.
Kijevnek rendelkeznie kell olyan védelmi eszközökkel, melyek révén „visszaszorítja az orosz (csapatok) hátországát” a frontvonaltól, és ezáltal korlátozódnak az orosz támadások lehetőségei – húzta alá Duda.
A 300 kilométer hatótávolságú rakéták bevetésének lehetősége valójában kizárólag védelmi jellegű, hatékonyabb védelmet biztosít Ukrajnának az orosz agresszióval szemben – tette hozzá.
A szövetségesek döntését fontosnak nevezte annak fényében is, hogy Olaf Scholz német kancellár múlt pénteken telefonbeszélgetést folytatott az orosz elnökkel. Ez azt mutatja: Washington nem hagyja, hogy becsapják, és továbbra is kitart Ukrajna mellett
– fogalmazott Duda.
Megjegyezte: mindez a német kancellár „önkényes akciója” lehetett, kétséges, hogy egyeztetett volna róla a szövetségesekkel. Utalva a német sajtókommentárokra, Duda kijelentette: a kancellár „megegyezést keres Oroszországgal, hogy (...) ismét energiahordozókat vásárolhasson tőle”.
Úgy tűnik, mintha Scholz „kizárólag partikuláris német érdekeket próbált volna érvényesíteni, (...) talán más országok, mindenekelőtt Ukrajna rovására”, de az esetleges német-orosz energetikai megegyezés által veszélyeztetett közép-európai országok, például Lengyelország és Szlovákia rovására is – vélekedett Duda.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter hétfői sajtóértekezletén Biden döntése kapcsán emlékeztetett:
„Nem lehet az úgy, hogy a vörös vonalakat csak Ukrajnának szabják meg, Oroszországnak pedig egyáltalán nem”
– jelentette ki a politikus.
Úgy ítélte meg: ha Washington korábban döntött volna a mélységi támadások lehetőségéről, az fordulópontot jelenthetett volna, a jelenlegi ukrán-orosz erőviszonyok miatt azonban nem tűnik vízválasztónak a döntés.

Joe Biden amerikai elnök döntése, amivel lehetővé tette Kijev számára, hogy mélységi csapásmérésre alkalmas amerikai rakétákat használjon Oroszország területén, ellehetetleníti a béketrágyalásokat – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök.

Harmadik világháborúhoz vezethet, mivel eszkalálja az ukrajnai konfliktust Washington döntése, miszerint engedélyezi Kijevnek, hogy nagy hatótávolságú amerikai rakétákkal mélyen Oroszországba csapjon – reagáltak magas rangú orosz törv&eacu
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.
Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.
Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.
szóljon hozzá!