Hirdetés

Amerika támogatja a Koszovó-tervet

Teljes támogatásáról biztosította Martti Ahtisaari koszovói ENSZ-főmegbízott rendezési javaslatát tegnap Pristinában Frank Wisner, az Egyesült Államok Koszovó kérdésével foglalkozó megbízottja. Ahtisaari korábban nemzetközi felügyelet mellett megvalósuló függetlenséget ajánlott. Wisner a Fatmir Sejdiu elnökkel, Agim Ceku miniszterelnökkel és a státustárgyalásokon részt vevő albán küldöttséggel megtartott találkozói után kijelentette, hogy a dokumentum kiváló, s lehet ugyan tárgyalni róla, ám csak úgy módosítható, hogy megmaradjon kiegyensúlyozott szerkezete.

Gazda Árpád

2007. február 06., 00:002007. február 06., 00:00

Wisner hangsúlyozta, hogy azEgyesült Államok és Oroszország együtthatározta el Koszovó státusánakrendezését, s kérte Moszkvát, hogymaradjon tevékeny résztvevője a folyamatnak.Hozzátette: erre személyesen is igyekszik majd rávenniaz orosz politikusokat hétvégi moszkvai látogatásasorán. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tegnapmegtárgyalandó, s tovább formálandójavaslatnak nevezte a dokumentumot, leszögezve, hogy annakalapján csak olyan javaslat születhet az ENSZ BiztonságiTanácsában, amelyet szerbek és albánokegyaránt elfogadnak. A pristinai albán vezetőkközölték Frank Wisnerrel, hogy bár nemelégíti ki minden kívánságukat,alapvetően elfogadják Martti Ahtisaari tervezetét.Albin Kurti, a teljes önállóságot követelőFüggetlenség mozgalom vezetője azonban nagytömegmegmozdulásokat ígért, amelyek céljaaz ellenőrzött függetlenséghez vezető, szerinteveszélyes folyamat megállítása. Wisner akoszovói szerbek képviselőivel is találkozott,akik kifejtették neki, hogy a dokumentumnak különkell tárgyalnia a mintegy 120 ezer helyi szerb helyzetét.Oliver Ivanovics, a koszovói albán vezetésselpárbeszédet folytató egyetlen szerb szervezet, aSzerb Lista Koszovóért és Metohijáértelnöke leszögezte, Belgrádnak tárgyalnia kella tervezetről, mert ellenkező esetben Ahtisaari a javaslatavéglegesítésekor csak az albánokindítványait veszi figyelembe.


Hírösszefoglaló



Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés