2011. május 09., 09:372011. május 09., 09:37
A Fannie Mae az ingatlanárak csökkenése és a hitelállomány romlása miatt került ismét nehéz helyzetbe. A lakóingatlanok ára átlagosan 1,8 százalékkal csökkent az első negyedévben, és tovább nőtt a fizetésképtelen hitelesek száma, a cég így 8,7 milliárd dollár veszteséget szenvedett el a január–márciusi időszakban.
A Fannie Mae és kisebb szektortársa, a Freddie Mac már 150 milliárd dollár állami támogatást kapott. Mindkét cég úgynevezett kormány szponzorálta vállalkozás, vagyis magántőkével, magáncégként működik, de törvényben rögzített alapokmánnyal és céllal. A feladat a jelzálog-hitelezés finanszírozásának biztosítása. A két társaság felvásárolja a jelzálog-követeléseket a hitelező pénzintézetektől, majd ezekre építve származékos termékeket – jelzálog-hitellel fedezett értékpapírokat – bocsát ki, ily módon biztosítva és növelve az elsődleges jelzáloghitelezés tőkeforrását.
A rendszer megfelelően működött egészen az amerikai ingatlanpiacról kiindult világgazdasági válság elmélyüléséig, a 2008 őszén a pénzügyi szektorra átterjedt válságot azonban csak állami segítséggel tudta átvészelni a két óriáscég. Végül mindkettőt kormányzati felügyelet alá vették, arról viszont még nem hoztak döntést Washingtonban, hogy miként alakuljon a sorsuk.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
szóljon hozzá!