
Naponta menekít ki veszélybe sodródott migránsokat az olasz parti őrség
A következő hetekben megnyitják az olaszországi illegális bevándorlóknak az Albániában épített táborokat – jelentette be az olasz miniszterelnök a nyári szabadság utáni első kormányülésen, amelynek részleteit a miniszterelnöki hivatal péntek este közölte. Az utóbbi hetekben jelentősen csökkent a Földközi-tengeren átkelő migránsok száma.
2024. augusztus 31., 14:212024. augusztus 31., 14:21
2024. augusztus 31., 14:352024. augusztus 31., 14:35
Giorgia Meloni elmondta: néhány héten belül a táborok, ahol az olasz hatóságok elbírálják a menedékkérelmeket, teljes mértékben működőképesek lesznek. Az olasz kormányfő tavaly novemberben kötött megállapodást az albán miniszterelnökkel, Edi Ramával, amelynek értelmében Róma két tábort épített ki: egyet a tengerparti Shengjinben, egyet pedig Gjaderben. A táborokba a tervek szerint a tengeren érkező és az olasz hatóságok által ott megmentett embereket helyezik el. Az albániai központokban az embereket azonosítják, a menedékkérelemre jogosultak eljárásait elindítják, az arra nem jogosultakat kiutasítják. A táborok egyszerre háromezer embert tudnak befogadni.
A központokat eredetileg a júniusi európai parlamenti választások előtt akarták megnyitni. Ez az első alkalom, hogy uniós tagállam egy másik európai, de nem EU-országba helyez át migránsokat.
Meloni hangsúlyozta, hogy a táborok kiépítését és működtetését az olasz belügyi és védelmi tárca vezeti. A kormányfő megjegyezte, hogy az albániai táborok potenciálját bizonyítja az a mozgósítás, amelyet az európai baloldal és a nem kormányzati szervezetek indítottak megnyitásuk ellen nemzetközi szinten. Hozzátette, hogy ezzel egy időben a tagállamok többsége példaként állította az albániai táborok tervét az Európai Bizottság elé.
– jelentette ki Meloni.
Az olasz kormányfő elmondta, hogy 2023 augusztus utolsó napjaihoz képest hatvannégy százalékkal csökkent az érkező migránsok száma. Harmincszázalékos a visszaesés 2022 ugyanezen időszakához képest. A belügyminisztérium adatai szerint augusztusban alig valamivel több mint nyolcezren érkeztek, miközben tavaly augusztusban huszonötezer fölött volt az érkezők száma.
Meloni hangoztatta, hogy csökkent az érkezések, valamint a tengerbe veszett emberek száma.
,,Lépésváltás történt, és (az eredmény) Európában is látszik. Jelentős paradigmaváltás ment végbe ahhoz képest, amikor Európában csak arról folyt a vita, miképpen lehet szétosztani a 27 tagállam között azokat, akik határainkon belül kötöttek ki” – hangoztatta Giorgia Meloni.
Úgy vélte, az új Európai Tanács nyáron tartott legelső ülésén elfogadott stratégiai terv Olaszország gyakorlatát vette példaként, amikor a külső határok védelmét, valamint a tömeges illegális bevándorlás elleni fellépést jelölte meg elsődleges célként ,,az emberkereskedők embertelen üzleti tevékenységének leállítására".
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök új megoldást dolgozott ki az európai migráció kezelésére
Fotó: Facebook/Giorgia Meloni
Meloni bejelentette: kormánya az ősz folyamán új jogszabályokkal szigorítja a munkavállalás címén Olaszországba irányuló bevándorlás feltételeit is, miután az ügyészségek nyáron jelezték, emberek hamis munkavállalási engedéllyel lépnek be az ország területére.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
szóljon hozzá!