
Fotó: Archív
2013. március 15., 08:312013. március 15., 08:31
„Egyértelmű alkotmányos kötelezettségem, hogy az alkotmánymódosítást aláírjam és kihirdessem. Függetlenül attól, hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozik, és függetlenül attól, hogy ez tetszik-e nekem, vagy sem” – fogalmazott. „Mostani döntésemet is ennek figyelembevételével hoztam meg” – tette hozzá.
Áder János elmondta, hogy az elmúlt napokban hosszú órákat töltött azzal, hogy az alaptörvény negyedik módosításának elfogadása kapcsán tanulmányozza a sajtóban megjelent véleményeket, érveket, hogy elolvassa a hozzá küldött leveleket, üzeneteket, hogy meghallgassa szakértők „okos – és olykor indulatoktól vagy politikai szándékoktól sem mentes” – érvelését.
„Tettem ezt annak érdekében, hogy elnöki eskümmel összhangban döntésemben egyetlen cél vezéreljen: az alkotmányos rend és a nemzet egységének képviselete” – fogalmazott. „Tettem ezt azért is, mert a köztársasági elnök önmagában még semmit sem tesz azzal, ha csak pártok felett állónak értelmezi szerepét és feladatát. Mert a köztársasági elnöknek nem egyszerűen a pártok felett, hanem mindig és mindenben politikai nemzete mellett kell állnia.
Egy államfő, bárki is töltse be ezt a felelősségteljes tisztséget, csakis így fejezheti ki a nemzet igazi egységét. Még akkor is, ha vannak, akik vitatják alkotmányos döntéseit” – mondta Áder János. Hangsúlyozta: felelősen gondolkodó polgár senkit sem biztathat arra, hogy vegye semmibe a törvény betűjét, és arra sem, hogy alkotmánysértést kövessen el. Egy állam ugyanis attól jogállam, hogy annak törvényeit és alkotmányos rendelkezéseit mindenki betartja – jelentette ki, hozzátéve, hogy különösen fontos elvárás ez az államfővel szemben.
„Mert ha az államfő úgy döntene, hogy megengedhető az alkotmányellenesség útjára lépni, annak csak egyetlen következménye lehetne. Amit egyikünk sem kíván. Káosz. Zűrzavar. Törvénytelenség” – mondta. Elmondta azt is, hogy „bár a népakarat mindig rész szerint osztja ki a kormány- és az ellenzéki pártok súlyát, ám e súlytól függetlenül minden parlamenti pártot egyetemlegesen terhel az ország sorsáért, jó híréért, hiteléért viselt felelősség”. Ismertetése szerint ez az egyetlen alkotmányos választása, amely összhangban van esküjével, a fennálló törvényes rendelkezésekkel és az alkotmánybíróság 20 év alatt meghozott határozataival.
„Egyértelmű alkotmányos kötelezettségem, hogy az alkotmánymódosítást aláírjam és kihirdessem” – jelentette ki. „Megingathatatlanul hiszek abban, hogy közös jövőnket azzal szolgáljuk elsősorban, ha minden körülmények között ragaszkodunk a jogállami keretekhez. Biztosan tudom, hogy sok millióan vannak, akik így éreznek, így gondolkodnak, és így is cselekednek. Én is ezt teszem. Ezt teszem nemzetünk mindazon tagjaival együtt, akik a napi hangoskodáson túlmutató rendet, biztonságot, jogállamot, demokráciát szeretnének országunkban” – közölte Áder János.
| A liberális Guy Verhofstadthoz hasonlóan csütörtökön Hannes Swoboda, az európai szocialisták európai parlamenti (EP-)képviselőcsoportjának vezetője is úgy nyilatkozott Strasbourgban, az EP plenáris ülésén, hogy a magyar alaptörvény módosításának ügyét az Európai Tanács tagjainak, az Unió állam- és kormányfőinek is meg kell vitatniuk. „A demokrácia, a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlensége az alapja mindannak, amit Európa jelent. Magyarországon olyan támadásnak lehetünk tanúi ezek ellen az értékek ellen, amelyet nem lehet eltűrni” – jelentette ki. Swoboda kijelentette: miután az alkotmány módosítását Áder János köztársasági elnök is ellátta kézjegyével, az Európai Tanácsnak, az állam- és kormányfőknek világossá kell tenniük Orbán Viktor számára, hogy a szerződés hetes cikkelyének alkalmazása valós lehetőség. Swoboda ezzel az uniós zsargonban csak „atomfegyvernek” nevezett szankcióra utalt, amely végső soron azt is lehetővé teszi, hogy a tagállamok túlnyomó többségének beleegyezésével egy uniós országot megfosszanak szavazati jogától. |
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.