
Igor Dodon moldovai elnök bejelentette kedden, hogy aláírásgyűjtést indítottak a Moldovai Köztársaság államiságának támogatására, és az ország Romániával való egyesülésének elutasítására.
2018. február 06., 20:212018. február 06., 20:21
2018. február 06., 22:402018. február 06., 22:40
Az államfő Facebook-oldalán tette közzé az erről szóló nyilatkozatot, amelyet – mint mondta – elsőként szülőfaluja, Sadova lakói támogattak aláírásukkal.
„Nem akarunk senkivel sem összeveszni, és nem kívánunk rosszat sem. De nem fogjuk eltűrni a hazánk államisága elleni merényletet (…) Moldova újra éppé válik, s nagy jövő elé néz majd azok kárára, akik államiságunk vesztét kívánják” – olvasható Dodon nyilatkozatában. Az államfő szerint Moldova túlnyomó többsége a hazafias álláspontot képviseli.
A Moszkva-barát elnök szerint az aláírásgyűjtéssel a Cselekvés-2012 nevű mozgalom kampányára reagálnak. A mozgalom aktivistái néhány moldovai községben akciókat szerveztek, amelyeken helyi vezetők Moldova Romániába való beolvadását támogatták.
Moldovában közvélemény-kutatási adatok szerint a lakosság mindössze 21 százaléka szorgalmazza Moldova beolvadását Romániába.

Az egyes moldovai települések Romániával való egyesüléséről szóló szándéknyilatkozatok Bukarest szerint csupán annak az óhajnak a megnyilvánulásai, hogy a Moldovai Köztársaság polgárai közeledjenek a romániaiakhoz, anélkül, hogy azoknak bármilyen jogi következménye lenne.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!