
Tudor Ulianovschi és Teodor Meleșcanu
Fotó: MAE
Az egyes moldovai települések Romániával való egyesüléséről szóló szándéknyilatkozatok Bukarest szerint csupán annak az óhajnak a megnyilvánulásai, hogy a Moldovai Köztársaság polgárai közeledjenek a romániaiakhoz, anélkül, hogy azoknak bármilyen jogi következménye lenne – jelentette ki kedden Teodor Meleşcanu román külügyminiszter azt követően, hogy Bukarestben tárgyalt Tudor Ulianovschi moldovai külügyminiszterrel tárgyalt.
2018. február 06., 16:292018. február 06., 16:29
Mint arról beszámoltunk, az „egyesülés” iránti óhajt kinyilvánító szándéknyilatkozatok kapcsán Igor Dodon moldovai államfő úgy vélekedett, az unionizmus propagálása polgárháborúhoz vezet. Ennek kapcsán Meleşcanu ugyanakkor kedden úgy vélekedett:
A román diplomácia vezetője közölte, Románia stratégiai célja a szomszédos ország európai integrációja, szerinte ugyanis ez az egyetlen lehetőség, amely jólétet, biztonságot és szabadságot hozhat az ország polgárai számára kortól, nemzetiségtől, anyanyelvtől vagy vallástól függetlenül.

Polgárháborút jelent a Romániával való egyesülés, amiért a Moldovai Köztársaság egyes polgárai küzdenek – jelentette ki Igor Dodon, az ország elnöke.
Kifejtette: Románia továbbra is kiemeltként kezeli a Moldovával fennálló viszonyt, emellett a Pruton túli ország stabilitása és jóléte alapvető fontosságú Románia számára.A megbeszélésen a moldovai román befektetések növeléséről és az energiahálózatok összekapcsolásáról is szó esett.
Közölte, hamarosan újabb közös moldovai–román kormányülést tartanak, azt ugyanis az együttműködés stratégiai eszközének tekintik. Leszögezte, országa európai orientációja változatlanul elsőrendű célkitűzés.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
szóljon hozzá!