
A brit munkanélkülieket pellengérre állítva próbált amellett érvelni Mariana Câmpeanu román munkaügyi miniszter, miért nem kellene aggódniuk amiatt, hogy a brit munkaerőpiac január elsejei megnyitását követően elözönlik őket a román és bolgár munkavállalók.
2013. december 04., 19:112013. december 04., 19:11
A miniszter egy, a The Times című brit napilapnak adott, szerdán megjelent interjúban úgy nyilatkozott: Nagy-Britanniának hálásnak kellene lennie azért, mert a románok és a bolgárok elfogadják azokat a munkahelyeket, amelyeket a britek elkerülnek, és inkább a munkanélküli segélyt választják helyettük.
Mint arról beszámoltunk, Nagy-Britanniában főleg amiatt aggódnak, hogy a munkaerőpiac megnyitását követően olyan románok és bolgárok özönlik majd el Nagy-Britanniát, akik nem munkát vállalnának, csupán a brit szociális rendszer juttatásait szeretnék kihasználni. David Cameron miniszterelnök ezért bejelentette: kormánya olyan korlátozásokat vezet be, amelyek korlátozzák a más EU-s tagállamokból érkezettek hozzáférését a szociális juttatásokhoz.
Mariana Câmpeanu ugyanakkor az interjúban úgy vélekedett: a már Nagy-Britanniában tartózkodó román állampolgárok gazdasági okokból vannak ott, nem pedig azért, hogy szociális segélyért folyamodjanak, és jelentős mértékben hozzájárulnak a brit GDP-hez. „Nem ismerem behatóan a brit szociális rendszert. A brit kormány belügye, mennyire bőkezű ez a rendszer a saját állampolgáraival” – hangoztatta a román miniszter.
„Bizonyára oka van annak, miért nem érdeklődik sok brit azon szabad munkahelyek iránt, amelyekért például a románok bejelentkeznek. ha betöltetlenek, valaki betölti őket, függetlenül attól, hogy Romániából, Olaszországból, Spanyolországból vagy máshonnan érkeztek” – vélte Câmpeanu. Rámutatott: a brit egészségügyi állásokat elfoglaló román szakemberek távozása Romániában „fosztja meg a román állampolgárokat az ellátástól” , és arra biztatta a briteket, hogy legyenek kevésbé gyanakvóak az idegenekkel szemben. „Elfogadhatatlan, hogy a 21. században rasszizmus és idegengyűlölet létezzen, és sajnálatos, hogy ez nagy-Britanniában történik” – fogalmazott Câmpeanu.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!