Hirdetés

Áder: megkésett a külföldön élők szavazati jogának szabályozása

Áder János fideszes európai parlamenti képviselő szerint Magyarország „komoly késésben van” a külföldön élők szavazati jogának szabályozásával, hiszen más országokban már túl vannak az e a kérdést övező vitákon.

2011. október 10., 07:342011. október 10., 07:34

A határon kívüli állampolgárok parlamenti képviseletéről és a külföldi szavazásról pénteken, Budapesten tartott nemzetközi konferencián a politikus kifejtette: a külföldön élők szavazati jogát az EU 27 tagállama közül 24 szabályozza, a megoldások pedig szerteágazóak. Ugyanakkor a legtöbb ország ezt a kérdést nem kapcsolja össze a határokon belül élő kisebbségek szavazati jogával. Áder János a Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Egyetem által szervezett eseményen a külföldi szavazatleadással kapcsolatban kiemelte: a Fidesz javaslata alapján a személyes voksolás mellett lehetőség lenne a szavazásra levél útján is, ugyanakkor az elektronikus voksolás lehetőségét elvetették, mivel – mint mondta – az országok ezt a módszert általában csak kísérleti jelleggel alkalmazzák, mert még sok a hiba a rendszerben. Hangsúlyozta, hogy a külföldön élő magyarok csak az országos listára szavazhatnának a Fidesz tervei alapján. Mint felidézte, a Velencei Bizottságnak – az Európa Tanács mellett működő, alkotmányozási kérdésekben tanácsadóként tevékenykedő szakértői testületnek – a kérdésről készített jelentésében a mobilitás miatt „pozitív megközelítést” javasol az országoknak a külföldön élők szavazati jogának szabályozásában. Varga Attila (RMDSZ), a román parlament képviselője elmondta: Romániában nincs nagy múltja a külföldön élők szavazati jogának, nincs letisztult törvényi háttere a kérdésnek, de a jogalkotás nagyon dinamikus, jelenleg is alakuló folyamat.
 

Schmitt a kettős állampolgárság mellett
Schmitt Pál kiállt a kettős állampolgárság mellett Ivan Gasparovic szlovák államfővel a Sándor-palotában szombaton reggel folytatott kétoldalú tárgyaláson. A Visegrádi Együttműködés 20. évfordulója alkalmából Budapesten tartózkodó Ivan Gasparovic szlovák államfőt a magyar köztársasági elnök arról tájékoztatta, hogy Magyarországnak nincs szándékában visszavonni a törvényt, mivel az összhangban van az európai gyakorlattal, miként a külföldön élő állampolgároknak biztosított szavazati jog is. Mint mondta, érzékeli a szlovák álláspont enyhülését, de azon változtatni kell, hogy elveszti szlovák állampolgárságát az, aki felveszi a magyart is.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés