Hirdetés

Áder János: a szeretet legyen 2016 iránytűje!

A szeretet, a megértés, a segítő szándék, a jóakarat és az alázat fontosságára hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök újévi köszöntőjében, amelyet péntek nulla óra után, 2016 első pillanataiban sugároztak a televíziók. Áder János azt javasolta, hogy ezek legyenek az új év cselekedeteinek vezérlő elvei.

MTI

2016. január 01., 16:302016. január 01., 16:30

2016. január 01., 18:092016. január 01., 18:09

„Legyen a mi iránytűnk a szeretet” – fogalmazott az államfő, aki a nagyvilágnak békés, Európának nyugodt, Magyarországnak sikeres, a magyaroknak pedig boldog új évet kívánt.

Áder János szerint mindenkinek az lehet a legfőbb közös kívánsága, hogy legyen békés a világ, mert az előző év arra int, hogy „nincs nagyobb kincs annál, mintha biztonságban tudhatjuk országunkat, szeretteinket, családunkat”. „Régen álltunk úgy az új esztendő kapujában, hogy ennyire bizonytalannak érezzük az előttünk álló évet” – fogalmazott, majd a világot 2015-ben megrázó terrortámadásokra utalva arról beszélt, hogy mindennél fontosabbá vált épségben tudni szeretteinket.

„Mára eljutottunk oda, hogy amikor fiaink és lányaink idegen országban tanulnak vagy munkát vállalnak, nem az a legfontosabb, hogy megtalálják számításukat. Vagy amikor barátaink külföldi tájakat indulnak felkeresni, nem az a legfontosabb, hogy milyen élményekkel gazdagodnak. Egyetlen dolog fontos számunkra: hogy épségben viszontlássuk őket” – jelentette ki az elnök.

Áder János emlékeztetett arra, hogy tavaly ilyenkor senki nem számított az elhúzódó migrációs válságra, és Magyarországnak is olyan kihívásokkal kell szembesülnie, amilyenekre évtizedek óta nem volt példa. Hozzátette: arra sem lehetett gondolni, hogy Párizs egy hónapon belül kétszer is szimbolikus színhellyé válik: „először az esztelen terroré, majd egy sikeres klímakonferenciát követően a teremtett világért való felelősségé”.

Az államfő azt ajánlotta, hogy a karácsony, a szeretet ünnepe – „az együtt eltöltött békés órák, a meghitt családi beszélgetések, az éjszakába nyúló közös játékok a gyermekekkel, az örömteli találkozások rokonokkal, barátokkal” – legyen az „új év erőforrása\". Áder János ennek alátámasztására Szent Pál apostolnak a szeretet öröklétéről szóló tanítását is idézte.

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra is, „csakis tőlünk függ, hogy újévi jókívánságainkat kiegészítjük-e azzal, hogy megértéssel fordulunk bajba jutott honfitársaink felé, hogy segítő szándékkal fordulunk a rászorultakhoz, fogyatékkal élőkhöz, hogy jóakarattal fordulunk útkereső, az élet dolgaiban nehezen eligazodó honfitársainkhoz, és hogy alázattal fordulunk természeti környezetünkhöz”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés