Hirdetés

Áder a nemzeti gyásznapon: a haza minden érte hozott áldozattal még erősebb lett

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Magyarországnak törvényes joga volt megvédeni az uralkodó által szentesített vívmányokat, mivel ez békében nem ment, vállalni kellett érte a harcot, és mert a harc sem vezetett sikerre, meg kellett halni érte – mondta Áder János a 168 éve kivégzett tizenhárom aradi vértanúra emlékezve pénteken a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon.

MTI

2017. október 06., 19:072017. október 06., 19:07

A köztársasági elnök a tizenötödik aradi vértanúként emlegetett Kazinczy Lajos honvéd ezredes szobránál hozzátette: a megtorlók úgy hitték, hogy az élen járó katonák kivégzésével a bátorságot is kiirtják mindazokból, akik mögöttük harcoltak, bennük bíztak. Áder János kiemelte: ez azonban éppen fordítva történt, a haza – veszteségei révén – megfogyatkozott ugyan, de minden érte hozott áldozattal csak még erősebb lett.

Az államfő felidézte: rögtönítélő hadbíróságok egyformán halálba küldtek péket, tanítót, földművest, nyomdászt, honvédet, lelkészt, jegyzőt, katonát és civilt. Legalább 130 embert végeztek ki, több százan kerültek börtönbe.

Hirdetés

Október végére már egész Európa visszhangzott a példátlan vérontás miatti felháborodástól, a megtorlás lendülete lassanként alábbhagyott, de Kazinczy Lajosnak még a kivégzőosztag elé kellett állnia – mondta.

Áder János a nyelvújító Kazinczy Ferenc fiának élettörténetét ismertetve kiemelte: Kazinczy Lajos a család legkisebb gyermekeként csak rövid ideig érezhette magán az atyai figyelmet. Tizenegy éves volt, amikor apját Széphalmon eltemették. Kazinczy Ferenc a "jót s jól" üzenetét hagyta gyermekeire, hogy a becsületes munkának nemcsak az egyén, hanem a közösség is haszonélvezője.

A Kazinczy család legkisebb fia a hadtudomány művelésébe fogott. A katonaiskolából induló, szépen ívelő pálya azonban rövid időre megszakadt, végül mégis e hivatásban teljesült be sorsa, amikor életét adta a hazáért - mondta az államfő. Hozzátette: 1848-ban, a honvéd zászlóaljak szervezésekor felajánlotta szolgálatait a Batthyány-kormánynak.

Harcolt a pákozdi, a tápióbicskei, az isaszegi, a nagysallói és a komáromi csatában, szervezett sereget Pozsonyban, vezette a győri sáncok megerősítését.

Személyes hősiessége és helytállása léptette Kazinczy Lajost mind magasabbra:

századosból őrnaggyá, majd alezredesi és ezredesi rangra. 1849 júniusában Munkácson már három megye haderőinek főparancsnokaként hívta honfitársait, hogy segítsék a honvédő katonákat.

Kazinczy Lajost októberben felségsértés vádjával elítélték, földi maradványai sosem kerültek elő. Ha sírhelye nem is, de szobra több mint száz esztendeje szülőhelyén, Széphalmon áll – mondta Áder János.

Hangsúlyozta:

az aradi vértanúk félelem nélkül néztek szembe a halállal. Az erő, amely nyugalmat és békét adott nekik, az igazság ereje volt. Egy tiszta és igaz ügy ereje, a magyar szabadságé.

„A mártírok nem csupán gyászt hagytak ránk, hanem büszkeséget és hitet, hogy a haza több, mint néhány ünnepélyes pillanat, több, mint hősökre emlékezés egy hősök nélküli korban. A haza a velünk, bennünk és általunk tovább élő múlt és a jövő ígérete” – fogalmazott a köztársasági elnök.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés